1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Természetismeretből vetélkedtek a diákok

Kistérségiből régióssá nőtte ki magát az a természetismereti verseny, amit évek óta Tiszaalpáron rendeznek meg általános iskolai tanulók részére. Ezúttal is nagy volt az érdeklődés a verseny iránt.

 

Három megye, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés közel száz tanulója mérte össze tudását a természetismereti vetélkedőn. A tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola az elmúlt évben elnyerte az Örökös Okoiskola címet, ami az intézmény szemléletének alakulását, változását is tükrözi. A zsűri elnöke Petrezselyem László volt, aki a Bácsvíz Zrt. tiszakécskei telephelyének a vezetője. Tagjai: dr. Vancsura István polgármester, Bártol István természetőr a Kiskunsági Nemzeti Park képviselője, Gyovai Szabolcs a Hulladék Nagykövet Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szekeres Éva a Natura Hungarica képviselője, valamint Győri Istvánné a helyi általános iskola igazgatója. Az intézményvezető elmondta, hogy iskolájukban már több éves hagyomány, hogy megrendezik a régiós természetismereti vetélkedőt. Köszönetet mondott elsősorban Halász Mátyásné tanárnőnek, a szervezési munkáért, aki nagy szerepet vállalt abban, hogy a verseny megvalósuljon. Sokat segítettek a diákok felkészítő pedagógusai is. Sokat kell azért tenni, hogy a szűkebb és tágabb környezetünkben megóvjuk a levegőt, a vizeket, növényeket, állatokat – hangsúlyozta. Dr. Vancsura István polgármester azt a kérdést tette fel, hogy miért kell a természetet védeni. Mint mondta a környezetszennyezés a kőolaj felfedezésével kezdődött, mert nagyon sok olyan tárgy készül belőle, ami szennyezi a Földet. Ha szennyezzük a környezetünket, akkor sajt magunkat szennyezzük – tette hozzá a településvezető, mert nagyon sok betegség a szennyezett levegőből, földből, vízből adódik. Gyovai Szabolcs arról beszélt, hogy a hulladékgazdálkodásban dolgozik és így van kapcsolatban a környezettel. A szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítette. Amikor azt mondjuk, hogy a Föld a mienk, akkor nem mondunk igazat, mert nem a mienk, hanem az unokáinké – mondta Halász Mátyásné főszervező. Azért kell védeni a természetet, hogy ők is boldogan élhessenek ezen a bolygón. A köszöntők után az ötödik osztályosok műsorát nézhették meg a jelenlévők.

A tanulóknak többek között olyan feladatokat kellett megoldaniuk, mint a negyven éves Kiskunsági Nemzeti Park részei, élővilága, Tiszaalpár hírességei (100 éve született Bársony Mihály tekerőlant népművész), az ökogondolkodás (szelektív hulladékgyűjtés, komposztálás). Az eredményeket korcsoportonként értékelte a zsűri. Ennek megfelelően a 3-4. évfolyamon első helyezést ért el a szentkirályi Tudó-sokk csapata. Második lett az ugyan csak szentkirályi The Blues, harmadik pedig a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Általános Iskola Természetbúvár csapata. Az 5-6. osztályosoknál a legjobban a Sárgarigó sereg csapat teljesített, ők a tiszakécskei - Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói. Második helyen végzett a Veni Vidi Vici csapat, a szegedi Fekete István Általános Iskolából, míg a harmadik helyet a Kiskunfélegyházi József A. Általános Iskola Luci-fer csapata szerezte meg. A 7-8. évfolyamon a Kocsányos bankák, a kecskeméti Katona J. Gimnázium csapata végzett az élen, második a tiszakécskei Móricz Zs. Ált. Isk. Fotonok, harmadik pedig a Kiskunfélegyházi József A. Ált. Isk. ANαβ csapata, lett. A helyezettek értékes díjakat vehettek át.