1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Nagy gólarányú győzelmek a hétvégi meccseken

Az elmúlt hétvégén a körzetünkhöz tartozó csaptok huszonhárom gólt rúgtak a megyei I. és II. osztályú labdarúgó bajnokság fordulójában.

 

A megyei I. osztályú Tiszakécske Tompát fogadta és nagyarányú győzelmet aratott. Tizenöt alkalommal találtak az ellen fél kapujába, miközben az ő hálójuk egyetlen alkalommal sem rezgett meg. A tizenöt gólból ötöt Kalmár Ferenc rúgott. A mérkőzésen nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Bár az első találat csak a 18. percben született meg Sztehlik révén, aki a kapunak háttal állva, ollózva juttatta a labdát a tompai kapuba, azt követően már nem volt megállás, egymás után estek a gólok. Gyakorlatilag a tiszakécskeiek akkor rúgtak gólt, amikor akartak. Hozzá kell tenni azt is, hogy a fiatal vendég kapus Rutai remekül védett. Ha nincs olyan jó formában, akkor talán húsz is lehetett volna a találatok száma. Ennek ellenére ez is ragyogó eredmény. Nem ritkán rúg egy csapat tizenöt gólt azonos osztályban játszó ellenfelének. Tiszakécske-Tompa 15-0 (6-0).

A megyei II. osztály Északi csoportjában a lakitelekiek Bócsára látogattak. A vendégek számára csak a győzelem volt elfogadható eredmény. Ennek megfelelően próbáltak játszani, de az első félidőben nem sikerült gólokra váltani a fölényt. Mindössze egy találat esett a játékrész befejezése előtt. A második félidőben azonban már működött a vendég henger. Különösen Győri Sándor volt elemében, aki négy alkalommal is arra késztette a hazai kapust, hogy a háta mögé nyúljon a labdáért. A csapat remekül játszott és akár több gólt is rúghatott volna. Bócsa-Lakitelek 0-6 (0-1).

Ebben a fordulóban a slágermérkőzés a Nyárlőrinc-Tiszaalpár találkozó volt. Mind a két félnek szüksége lett volna a három pontra, hogy megtartsa helyét a táblázaton. A játék képe ennek megfelelően alakult. A vendégcsapat szurkolói a mérkőzés megkezdése előtt és a második félidő előtt is füstbombát dobtak a pálya szélére. A játékvezető addig nem fújt a sípjába, míg azokat el nem távolították. A hazaiak kezdték jobban a játékot, és Bali Gábor fejes góljával a félidő közepén meg is szerezték a vezetést. Nem sokkal később Túri István is a kapuba juttatta a játékszert, így kettőre nőtt a hazaiak előnye. A második játékrészben taktikát változtattak a tiszaalpáriak. Ez azt eredményezte, hogy többet támadtak, veszélyes helyzeteket alakítottak ki. Egy alkalommal a kapuba is betaláltak, de a játékvezető les címén nem adta meg a gólt. A hazaiak is lőttek egy les gólt, és a kapufát is eltalálták. A második félidő közepén a játékvezető a tiszaalpári Fábián Róbertet, valószínűleg nem megfelelő beszéd miatt kiállította. A második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott, de gól nem esett, így a nyárlőrinciek megérdemelten tartották otthon a három pontot. Sajnálatos módon a találkozón néhány sérülés is történt, ami miatt a játékosokat le kellett cserélni. Nyárlőrinc-Tiszaalpár 2-0 (2-0).