1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Ha Pünkösd vasárnap, akkor falunap

A hagyományoknak megfelelően mindig Pünkösd vasárnap tartják Nyárlőrincen a falunapot. Ezúttal is a labdarúgó pálya és a mellette lévő piactér várta az érdeklődőket.

 

A szervezők úgy állították össze a programot, hogy minden korosztály megtalálja az érdeklődését a nap folyamán. A színpad új burkolatot kapott, így nem voltak már benne repedések, s ez megkönnyebbítette a fellépők sorsát. Mindössze néhány nappal a falunap előtt lett kész. Először a legkisebbek az óvodások léptek a színpadra, akik Romhányi Olga táncpedagógus irányításával mutatták be táncukat. Őket követték a lakiteleki és nyárlőrinci vegyes népdalkör tagjai Csinger Sándorné vezetésével. Az már megszokott dolog, hogy a hagyományőrzők is ott vannak az egyik sátor alatt és kínálják portékájukat. Ezúttal különböző sajtok és, körözöttes, valamint zsíros kenyér volt a „menü”, az utóbbi lila hagymával. Ha már kóstolt az ember, akkor arra inni is kell. És mit lehet ilyen ételekre inni? Csak is bort, még hozzá a helyi gazdák terméséből származót. Z. Kovács József, Tormási Jenő, Németh Pál, Szabó István, Forgó Dávid és Varga Imre borkóstolót tartott. Mindenkit szívesen kínáltak meg nedűjükből. Akadt is rá fogyasztók. Bánföldi Ferenc fazekas mester korongozó tudományát mutatta be az érdeklődőknek.Ezúttal is volt főzőverseny, de sajnálatos módon, ez már nem annyira népszerű, mint amilyen korábbi években volt. A zsűri, melynek elnöke Vargáné Farkasházi Orsolya volt, Könyves Zoltán marhapörköltjét találta a legízletesebbnek. Második helyen végzett ifj. T. Nagy Zoltán szürke marha pörköltje, harmadikon pedig Pulai László marhapörköltje. Ez utóbbival egy kis baj történt, mert víz helyett pálinkát öntöttek bele. A díjakat Pénzváltó István adta át, és természetesen a zsűri elnöke is gratulált a főzőknek. Baksa László eredeti szakmájától eltérően azt vállalta, hogy a főzi meg a pacalpörköltet. Összesen százharminc kiló került a bográcsokba. Bizony nem volt egyszerű elkészíteni ekkora mennyiséget. Aki megkóstolta, az nem csalódott, mert olyan volt, amilyennek egy pacalpörköltnek lennie kell.

A labdarúgó pályán kutyás bemutatót tartottak, ami szintén népszerű a helybéliek körében. Gyerekek és felnőttek kíváncsian nézték, hogy milyen fegyelmezettek a kutyák, hogyan tartják be gazdáik utasításait, pedig még fiatal állatokról volt szó. A színpadon fellépett a Boróka citerazenekar is, akik pörgős dallamokkal szórakoztatták a jelenlévőket. Már az elmúlt évben is koncertet adott a kecskeméti Nova Prospect zenekar, akik ezúttal is a fiatalabb generációhoz szóltak muzsikájukkal. A nap sztárvendége Bebe, a Black II Black együttes frontembere volt. A falunap befejező programja minden évben az utcabál. Ezúttal a Nomád zenekar húzta a talpalávalót, addig míg a táncolni vágyók bírták szusszal.