1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

A százhárom éves Bözsike nénit ünnepelték

A település legidősebb lakóját köszöntötték szombaton délután a Gondozási Központban. Szabó Jánosné azon a napon töltötte be 103. életévét.

 

TISZAALPÁR A tiszteletére rendezett ünnepségen a Gondozási Központ udvarán először Palásti Viktor intézményvezető szólt Bözsike nénihez, akit mindenki így szólít. Amint azt elmondta, ritkán adatik meg az otthon életében, hogy valakit a 103. születésnapján köszöntsenek. Bözsike néni egy viharos történelmi eseményekben bővelkedő századot tudhat maga mögött. Szerencsére hosszú élete során azt is megélhette, hogy két unokával, négy dédunokával és egy ükunokával büszkélkedhet. Szellemileg most is friss, és járókerettel tud közlekedni. Az ünnepségen ott volt Lezsák Sándor országgyűlési képviselő is, aki virágcsokrot és ajándékkosarat adott át a település legidősebb polgárának. Köszöntötték az ünnepeltet a társ intézmények vezetői is. Több csokor virágot is kapott az ünnepelt, de a legnagyobbat a fiától, Jánostól és annak családjától. Szabó János megköszönte a Gondozási Központ minden dolgozójának, hogy segítik, ellátják édesanyját. Az ünnepségre Barna Sándor gazdálkodó ajánlott fel egy birkát, amiből Fekete Ferenc készített pörköltet. Természetesen a születésnapi torta sem maradt el ami csokis ízesítésű volt.