1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Három táv közül választhattak a sportolók

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő néven első alkalommal rendeztek félmaratont Tiszakécskén. A 21 kilométeres táv mellett a hét és a tizennégy kilométert is lehetett választani.

 

A rekkenő hőség ellenére is sokan gondolták azt, hogy neki vágnak a távoknak. Több mint százharmincan gondolták úgy, hogy a június 7-i vasárnap délelőttjét futással töltik. Ez azért is volt viszonylag nagy szám, mert első alkalommal vállalkozott a város arra, hogy háromtávú versenyt rendez. Az tény, hogy az utóbbi időben egyre többet lehetett hallani a Tiszakécske VSE futóiról, akik kiváló eredményeket értek el különböző versenyeken egyéniben és váltóban is. A szervezők hét kilométeres köröket jelöltek ki. Az első kör azonban bevitte a futókat a város központjába is, míg a hosszabb távot, 14 és 21 kilométert választók a második, illetve harmadik körüket már egy „futóbarát” pályán teljesíthették. A nevezésekből kiderült, hogy nem csak a környező településekről, de távolabbi nagy városokból is érkeztek futók. A nagy melegben több helyen is frissíthettek a versenyzők, amire szükségük is volt. A célba érkezéskor mindenki nyakába egyedi érmet akasztottak.

A legrövidebb távon elsőként Kapitány Zoltán ért a célba. A Tiszakécske VSE versenyzője, aki egyébként karcagi, arról kérdeztük, hogy milyen volt a verseny belülről? – A nagy meleg ellenére elégedett vagyok az időeredményemmel. Az elején próbáltam elfutni a 14 és a 21 kilométeres futókkal, ami sikerült is, Hozzá kell tennem, hogy nagyon erősek voltak. Az utóbbi időben sikerült egy jó futó közösséget kialakítani Tiszakécskén. Néhányan Szegeden, az egyetemen jó barátok voltunk és Csernus Csabával, aki itt él Tiszakécskén kitaláltuk, hogy ide igazolunk. Szerencsére támogatót is találtunk, így fel tudjuk a város sportját lendíteni.

Eredmények, 7 km férfiak: 1. Kapitány Zoltán (Tiszakécske VSE), 2. Szöllősi Renátó (Tiszakécske VSE), 3. Futó Tamás (Karcag). Nők: 1. Bíró Ágnes (Szolnok), 2. Budai Barbara (Karcag), 3. Kristóf Éva (Tiszakécske VSE).

14 km férfiak: 1. Csere Gáspár (Budapest), 2. Badar Gergő (Tiszakécske VSE), 3. Szilágyi Péter (Tiszakécske VSE). Nők: 1. Krivik Anikó (Tiszakécske VSE), 2. Bognár Csilla (Magyarkanizsa), 3. Mák Mónika (Nyárlőrinc).

21 km férfiak: 1. Kovács Tamás (Budapest), 2. Deli Gergely (Esztergom), 3. Kovács Zsolt (Tiszakécske VSE). Nők: 1. Ménes Anna (Debrecen), 2. Bognár Anna (Szeged), 3. Telepovszki Ágnes (Szolnok).