1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 15 °C
  4. |

Negyed százados jubileumot ünnepelt a lovas egyesület

Ebben az évben ünnepli fennállásának negyed százados évfordulóját a Tiszakécskei Lovas Egyesület. A jubileum alkalmából két napos rendezvényt tartottak.

 

Az első napon a póni és kettes fogatok akadályhajtását rendezték meg két ütemben délelőtt és délután. Összesen negyvennégy fogat rajtolt, hogy leküzdje a tizenhat akadályt. Nem csak felnőtt férfiak, de hölgyek és fiúk is részt vettek a versengésben. A szabályzat szerint ugyanis tíz éves kortól már lehet a gyerekeknek a felnőttekkel együtt versenyezni. Addig, míg a fogatok a helyezésekért küzdöttek a bográcsokban finom ételek készültek. A szervezők ugyanis főzőversenyt is hirdettek. Az Illés Gyula királyfőszakács által vezetett zsűri a Feri és Feri csapat főztjét találta a legjobbnak. Második helyen végeztek a Fakanál vitézek, a harmadik helyet pedig a Kerekdombi Baráti Társaság nyerte el. Különdíjban részesült a Barátság Nyugdíjas klub. Lakiteleket Verzár Csabáék képviselték, akik két fajta ételt is készítettek és mind a kettő nagyon finom volt. Minden résztvevő teljesítményét egy kupával ismerték el.

A fogathajtók akadályversenye után Kanyó Melinda díjugrató bemutatóját láthatták a nézők. Nagy sikert aratott a Bögi Betyárok csikós bemutatója. Szél Nikolett, ifj. Baranyi János, Baranyi János, és Jóljárt János azt mutatták be, hogy milyen is volt régen a csikós élet. A nézők számára meglepetés volt, amikor három fogat érkezett a pályára. Az első fogaton egy ifjú pár Csontos Tamás és neje érkezett, akik azon a napon kötöttek házasságot. A nap leglátványosabb programja a Tiszakécskei Lovas Egyesület karusszel bemutatója volt.

Vasárnap délelőtt a lovas polgárőrök szintfelmérő versenyét tartották, délután pedig a negyedik Bács-Kiskun megyei hagyományőrző tűzoltó versenyt rendezték meg. Ez utóbbiban olyan régi tűzoltó kocsikat mutattak be, amelyeket még lovak húztak és kézi erővel kellett a vizet kipumpálni a tartályból.

Eredmények, nagy kettes fogatok: 1. Bibók Károly (Tiszaalpári Lovas Egyesület), 2. Sárkány László (Magyar Lószeretők Egyesülete Padány, Szlovákia) 3. Tóth Molnár Márton (Tiszakécskei L.E.), 4. Dudás György (Tiszakécske L.E., 5. Bognár Attila (Kincsem Lovaspark Tápiószentmárton), 6. Nagy Gábor (Fülöpházi Lovas Egyesület). Póni kettes fogatok: 1. Végi Gábor (Végi Team), 2. Flóring József (Abonyi Imre Lovas Egyesület), 3. Szabó Kitti (Fábiánsebestyén Kinizsi Sport Klub), 4. Vida Filus Szabolcs (Orgoványi LK), 5. Vida Filus Milán (Orgoványi L.K.), 6. Flóring Tünde (Abonyi Imre L.E.).