1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 15 °C
  4. |

Soha nem repül el a bagoly

Különleges bagoly „repült” a szentkirályi művelődési ház udvarába. Igaz nem fán ül, mint ahogyan szokott ez a madár, hanem fából készült. Czakó Lajos fafaragó kezének munkája.

 

Két hatalmas fűzfa állt a művelődési ház udvarában. Az idősebbek szerint, ha beszélni tudtak volna, sok mindent tudtak volna mesélni, annyi minden történt a több évtized alatt, alattuk. Mivel a művelődési házat sem kerüli el a fejlődés, – napkollektorok kerülnek az épület tetejére – a két fűzfa útban volt, ami miatt ki kellett vágni. A kivágást végző tűzoltók azonban hagytak egy csonkot. Akkor sokan nem értették, hogy miért. Mostanra fény derült rá. Az önkormányzat arra kérte Czakó Lajost, hogy készítsen valamit a megmaradt két csonkból. A fafaragó nem régen, mindössze két éve költözött Kecskemétről Szentkirályra, egy tanyára, hogy ott tudjon faragni, dolgozni. Már korábban is volt egy munkája, amire az önkormányzat kérte meg. A település egyik parkjában lévő székelykaput restaurálta. – Valamikor több bagoly is ült az egyik fán ezért arra gondoltam, hogy baglyot fogok faragni belőle, míg a másikból egy virág kompozíciót. A saját fantáziámra bízták, hogy mit készítek, és hogyan oldom meg – meséli a mester. Persze ilyenkor több mindenkiben is felmerül, hogy kihajt-e majd a fa, hiszen a gyökerei még élnek. A fában lévő lyukakat gázolajjal fogják majd kezelni, hogy megakadályozzák a bogarak további pusztítását. Természetesen a külső felületét is kezelni fogják gombaölőszerrel. Az is kiölheti a hajtásokat. Ahova belefaragtam, ott már nem fog hajtás kijönni, esetleg az oldalakban, ahol csak egy kis csiszolást kapott, de azt le lehet utána vágni. A most elkészült bagolyról több képet is megnéztem az interneten, amely több oldalról is ábrázolta a madarat és az alapján faragtam ki a fából. A virág gyakorlatilag egyszerűbb volt, bár ott is utánanéztem, hogy milyen is legyen. Szerencsére a település vezetése rám bízta, hogyan oldom meg a feladatomat. Czakó Lajos két hétig dolgozott a két fán, mire elkészült, igaz nem egész napokat töltött munkával. A tervek szerint a két fát körbekerítik sziklákkal, hogy ne lehessen olyan közel menni hozzájuk, és alacsony növésű örökzölddel veszik majd körül. A mester nem rég jött haza Frankfurtból, ahol három hat méteres krokodilt, és ugyan csak három hat méteres sárkányt, valamint hét afrikai totemet és egy malacot faragott ki fából a megrendelő kérésére.