1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Afrikai harcsák akadtak a horgokra

A hagyományokhoz híven ezúttal is megrendezte a Szikrai Horgász Egyesület horgászversenyét Lakiteleken. Ezúttal az úgynevezett kisebbik Kalócz-tavon.

 

Mivel a tó mérete korlátozott, ezért nem tudták minden nevező jelentkezését elfogadni, csak hatvanöten ülhettek le a part szélére, hogy szerencsét próbáljanak. Mivel a verseny előtt pár nappal telepítettek a tóba afrikai harcsákat, így adva volt a lehetőség, hogy azokból is fogjanak a pecások. Ez annyira jól sikerült, hogy kevés kivétellel, szinte mindenki ezt a fajta halat fogta ki. A méretük, kettő és három és fél kiló között mozgott. Néhány ponty, és kisebb kárász is a horogra került, de az nem volt számottevő. A verseny legidősebb tagja a 85 éves Tisza Béla bácsi volt, aki a felnőttek között a legjobbnak bizonyult. A gyerekek között pedig a mindössze öt éves Varga Lili vitte el a pálmát.

Addig, míg a horgászok várták a szerencséjüket, a bográcsokban marha és csülök pörkölt főtt, amit a verseny után jóízűen elfogyaszthattak a részt vevők. A szervezők jóvoltából sütemény is került az asztalra. Az elfogyasztott ebéd után, aki akart, az tovább hódolhatott szenvedélyének, de akkor már nem kellett visszaengedni a halakat vízbe, hazavihették azokat.

Eredmények, gyermekek: 1. Varga Lili 4.26 kg, 2. Patai Adrienn 2.84, 3. Dakó Adrián 2,06 kg. Felnőttek: 1. Tisza Béla 11,18 kg, 2. Dakó Attila 9,02 kg, 3. Mazeó Paskál 6,34. A legnagyobb hal 3,76 kiló súlyú volt. A díjakat a győzteseknek és a helyezetteknek Zobokiné Kiss Anita polgármester adta át.