1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Névnaposokat köszöntöttek a nyugdíjasok

Hagyomány a Tiszaalpári Árpád Fejedelem Nyugdíjas Klubban, hogy megünneplik a tagok névnapjait. Július 4-én már bemehettek a művelődési ház nagytermébe, hogy ott tartsák meg az ünneplést.

 

Amint azt Kiss Jánosné klubvezető elmondta, azoknak a névnapját ünnepelték, akik a közelmúltban, vagy az elkövetkezendő időben tartják névnapjukat. Amint azt hangsúlyozta, az életben fontos a barátság, de a legfontosabb a szeretet egymás iránt. Verssel köszöntötte a névnaposokat. Szilágyi Ferenc is kis verssel szólt az ünnepeltekhez. Tímár Béláné szokásához híven meglepte a jelenlévőket. Egy nagy kosár virággal a kezében mondta el köszöntőjét. Volt benne mindenféle színű, nagyságú nyári virág, amit utána szétosztott a jelenlévő hölgyek között.

A névnaposok ünnepléséhez hozzátartozik a koccintás. Ezúttal is szerepelt rövidital a menüben, amit mindenkinek felszolgáltak a vacsora előtt. Kétféle ételből, pacalból és rántott szeletből választhattak a tagok és a meghívott vendégek, de az asztalra tett pogácsából is csemegézhettek. Addig, míg vacsoráztak, kellemes zene szólt Varga Zsolt jóvoltából. Bár a meleg korlátot szabott a mozgásnak, azért akadtak olyanok, akik a zene hallatára táncra is perdültek. Ezúttal a szokásosnál hamarabb fejeződött be az ünneplés, de mindez a nagy meleg rovására írható.