1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Tisztelt Lakiteleki Polgárok!

Egyszer véget ér… énekelte több évtizeddel ezelőtt Máté Péter hatalmas slágerét. Egyszer véget ér, véget ért nekem is az önkormányzati képviselői tevékenységem.

Nem önszántamból állok fel, ilyet soha sem tennék, mert amit vállaltam munkát és feladatot, azt szeretem elvégezni. Néhányan azonban településünkön azt akarták, hogy ne legyek tovább képviselő. Összeférhetetlenségi és méltatlansági indítványt tettek ellenem, mert az újságírói munkám egy része nem fér össze az önkormányzati képviselői tevékenységemmel. Öt cikluson keresztül közel huszonegy évig, az Önök megbízásából – hiszen Önök választottak meg képviselőnek – végeztem a munkám Lakitelek érdekében. Az elmúlt évi önkormányzati választáson is a második legtöbb szavazatot kaptam az Önök jóvoltából, amit ezúttal is köszönök. Úgy gondoltam, hogy ez a bizalom kötelez arra, hogy továbbra is mindent megtegyek annak érdekében, hogy szeretett településem Lakitelek tovább fejlődjön.

A helyi politika azonban közbeszólt. Egy új törvény értelmében, amit az elmúlt év őszén hoztak, szerkesztő nem lehet önkormányzati képviselő. Ezt november 19-én tudtam meg, amikor önkormányzati képzésen vettem részt Kecskeméten. (Ilyen sem volt korábban). Másnap bementem a polgármesteri hivatalba, és lemondtam az lcafe.hu internetes újság szerkesztői megbízatásáról, mivel az helyi médiának számít. Eszembe sem volt, hogy a nyárlőrinci és a tiszaalpári havi újság szerkesztői feladatairól is le kellene mondanom, mivel egyik sem Lakitelekhez és az önkormányzati munkámhoz kapcsolódik. A Petőfi Népénél végzett újságírói tevékenységemet az új törvény nem befolyásolja. Az egyik lakiteleki polgár (Fekete József) azonban feljelentést tett ellenem, hogy ez a két munka összeférhetetlen. Senki se gondolja azt, hogy ez a saját fejéből pattant ki. Jól megszervezett lobbi bontakozott ki ellenem, aminek meg volt a háttérben a mozgató rugója. Saját maga nem merte felvállalni az egészet, és azóta sem meri felvállalni azokat a tevékenységeket, amivel megosztja Lakitelek lakosságát.

Amióta a településen élek, Lakitelek két alkalommal volt megosztott. Egyszer még a 90-es évek elején, mikor Dobó Attila volt az általános iskola igazgatója, és most, amikor már nem Felföldi Zoltán a polgármester. Ha jól megnézzük Dobó Attila csak néhány évet töltött Lakiteleken, Felföldi Zoltán kicsivel többet. Néhány héttel ezelőtt azt kérdezte tőlem, hogy képviselő vagyok-e még? Akkor még az voltam. Ő viszont négy év polgármesterség után elbukott az újraválasztáson. Én 20 év után sem buktam meg, csak egy új törvény értelmében már nem láthatok el képviselői tevékenységet. Azért is furcsa számomra Felföldi Zoltán ellenem irányuló tevékenysége, mert valamikor nagyon jóban voltunk. Feleségem volt az óvónője, és mikor néhány évig Nyárlőrincen laktunk, közel a szülei házához, összejártunk. Az első maratoni futásunkat együtt tettük meg 1987-ben. Néhányszor elvittem triatlon versenyekre is, az akkor még tizenéves fiút. Azóta felnőtt, tanult ember lett belőle, amit soha sem vitattam. Azt, hogy mi váltotta ki belőle irántam az ellenszenvet, és a cinikus viselkedést, nem tudom, de nem is érdekel. Az én lelkiismeretem tiszta. Az, hogy az övé milyen, legyen az ő dolga. Mindenesetre most elköszönök a képviselői munkától, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogok dolgozni Önökért. Továbbra is mindent megteszek annak érdekében, a magam eszközeivel, hogy Lakitelek fejlődjön és szép legyen. Tudom, sokan sajnálják, hogy már nem leszek képviselő, mert mióta Varga Zoltán – aki különös figyelmet fordított az ellenem irányuló eljárásra – feltette a honlapjára a törvényszéki döntést, azóta sokan megkérdezték, hogy mi lesz velem? Jelentem továbbra is dolgozni fogok, csak más formában. Segítem Zobokiné Kiss Anita polgármester munkáját. És segítem majd Dakóné Harkai Csilla munkáját is, aki helyemre lép. Továbbra is megállíthatnak az úton, fordulhatnak hozzám bizalommal, amiben tudok, segítek. Én ugyanis továbbra is Szentirmay Tamás maradtam, lakiteleki és EMBER.