1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Vérpezsdítő dallamok a Fürdők Éjszakáján

A Tősfürdő is csatlakozott a Fürdők Éjszakájához, már nem először. Az elmúlt évi forrósághoz képest, azonban most július 31-én este lehűlt a levegő.

 

A lakiteleki fürdő este hét órakor bezárt, hogy egy órával később újra kinyisson. A fürdő dolgozói készen álltak arra, hogy mindenki, aki érkezik, annak a karjára feltegyék a szalagot. Az első fürdőzőnek Zobokiné Kiss Anita polgármester tette fel a zöld színű karszalagot, majd egy órán keresztül várta a vendégeket és segédkezett ugyan úgy, mint a többi dolgozó. A fürödni vágyók folyamatosan érkeztek, de a személyzet már a nyitás után nem sokkal megjegyezte, nem lesznek annyian, mint az elmúlt évben. Sajnálatos módon a levegő hőmérséklete is lecsökkent tizenöt fokra, így többen pulóverben, hosszú nadrágban, a medencék mellett nézték végig a programot. Elsőként interaktív dobshowt láthattak a jelenlévők Tengeri Attila közreműködésével, majd Gödény Anikó (Any) csodálatos énekhangjába gyönyörködhettek. Larry és Barbara a bűvészet világába vitte el a nézőket. Ezt követően pedig Any, Illés Evelin és Olasz Csaba koncertjét élvezhették a vízből és a medencék mellől. A vérpezsdítő dallamok élénkebbé tették a közönséget, és a bátrabbak táncra is perdültek. Igaz, ehhez kellett egy lánybúcsúztató is.