1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

„Szőjünk, fonjunk”- kézművesség hete

„Tarka, de nem virág,

 

Szárnya van, de nem madár,

Álló napon át, a rét fölött száll.”- Mi az?

Ezzel a találós kérdéssel kezdődött július 27-én és július 31-ig tartott a „Szőjünk, fonjunk…” kézműves hét a lakiteleki Szivárvány Óvodában.

Először könyvekből ismerkedtünk a lepkévé válás folyamatával, a különféle lepkefajokkal, a hernyók, lepkék színeivel. Utánoztuk a lepkék mozgását. Vendégeink voltak a lakiteleki kézimunkakör tagjai, akik kreativitásának köszönhetően színes fonal kertjeinkbe, horgolt virágok nyíltak és pillangók röppentek.

Pillangó Pannit és Petit is elkészítettük színes papírcsíkok szövésével, hiszen a

papír, igazi varázslatra volt képes a pici gyermekujjak között . Csütörtökön kinyílt az ovikapu és 17 kisgyermek érkezett otthonról édesanyjával vagy nagymamájával és a gondozó nénikkel. Lepke ujjbábokat és szívószál lepke díszeket ragasztottunk. A délelőtt lezárásaként pedig jót játszottunk az óvoda udvarán.

Lepkefesztivállal – versenyjátékokkal és a héten elkészült munkákból kiállítás rendezésével zártuk a hetet. Szeretnénk megköszönni a segítséget minden szülőnek, óvó néninek, pedagógiai asszisztensnek, dajka néninek és közszolgálatát végző diáknak, hogy közreműködtek velünk a hét folyamán és segítették munkánkat. A számtalan lepkés varázslat, ami megelevenedett a héten, jól megbecsült helyre, a lakiteleki gyermekek otthonába került.

Madari Istvánné programvezető és Nagy Judit Zsuzsanna programsegítő