1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Motorverseny már nyolcadik alkalommal

Nyolcadik alkalommal rendezték meg Tiszaalpáron a motoros napot, amit ezúttal is nagy érdeklődés kísért.

 

Először a motorok a crosspályától indulva, felvonultak a község utcáin, majd pedig népes közönség előtt az Alpárt Újfaluval összekötő úton streetfrighter bemutatót tartott a Rétsági Rieder‘s Team. Ezt követően a motorok és quadok vették birtokba a crosspályát és döntötték el azt, ki a legjobb közöttük. Bartalos Tamás vezetésével erősember verseny is zajlott. A versenyek befejeztével tartották meg az egyik legérdekesebb vetélkedést a sörpörgőt. Ennek az a lényege, hogy háromfős csapatoknak először egy szalmabálát kell átugorni, majd meginni két deci sört, egy oszlop mellett tízszer megfordulni, visszafelé futva újra át kell ugrani újra a szalmabálát, majd következik a váltás. Mikor mind a három csapattag beért, akkor pusztasível kell végigmenni a pályán, és az nem is olyan egyszerű.