1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Holt-Tisza partján sütötték a halat

Közel hatvan kiló halat sütöttek a tiszaalpári Nyugdíjas Baráti Kör tagjai a Holt-Tisza partján. Nem ez volt az első alkalom, amikor sütögetéssel töltötték el az időt a nyugdíjasok.

 

A klub tagjai közül többen is szeretnek horgászni. Ez adta az ötletet, hogy ha több halat is fognak, mint amit meg tudnak enni, akkor azt ajánlják fel és közösen fogyasszák el. Az elmúlt évben már egyszer kipróbálták, aminek nagy sikere volt. Ezen felbuzdulva, most is megszervezték. Szerencsére a tagok között vannak olyan férfiak, akik szeretnek és tudnak is sütni, főzni. Ők vállalták azt, hogy odaállnak a serpenyő mellé és elvégzik ezt a munkát. Előtte azonban még meg kellett pucolni a halakat. Ezt többnyire azok vállalták, akik horgászok. Persze nem egyszerre, mind a hatvan kilót, hanem folyamatosan, ahogy fogták. Utána betették a hűtőbe, amit most csak elő kellett venni. A planírozásra is volt jelentkező, a krumpli pucolásra és sütésre is, mert akadtak olyanok, akik sült krumplival szeretik a sült halat. Bizony több órába beletelt, mire mindet megsütötték. Az asszonyok közül többen süteményt is hoztak, amivel mindenkit megkínáltak. Senki sem maradt éhen. Bár az eső néha esett, de a szabad strandnál lévő nagy nyárfa menedéket nyújtott, és persze egy napernyő is segített. Azt szokták mondani, hogy a halra nem jó vizet inni. Elő is kerültek a pálinkás és boros üvegek, és aki akarta, onthatta a szomját.