1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Elismeréseket adtak át az ünnepen

Minden év augusztus 20-án, ünnepi testületi ülés keretében adják át a kitüntető díjakat, azoknak a helyi polgároknak, akik több évtizede dolgoznak Tiszaalpárért.

 

A település legnagyobb elismerése a díszpolgári cím. Ebben az évben Pásztor Gyula a Matic Kft. ügyvezetője vehette át ezt a díjat dr. Vancsura István polgármestertől. Tiszaalpár Nagyközségért Díjat Horti Sándor nyugalmazott tanár kapott, Tiszaalpár Nagyközség Szolgálatért Díjban pedig Bársony Rózsa nyugdíjas tanítónő részesült. Mind kettőjük dr. Vancsura István polgármestertől vehette át az elismerést. Ezt követően a díjazottak köszönetüket fejezték ki a képviselő-testületnek, és kiegészítették a laudációt, amit róluk felolvastak. Amint azt Horti Sándor mondta, nem élhet muzsikaszó nélkül, ezért a feleségével közösen egy Bach művet játszottak el a jelenlévőknek.