1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Öregfiúk örök rangadó sok góllal

A Tiszaalpár-Lakitelek öregfiúk (old boys) labdarúgó mérkőzés mindig rangadónak számít, vívják a mérkőzést Alpáron, vagy Lakiteleken. Ezúttal az alpári pályán döntötték el, melyik csapat a jobb.

 

Kis késéssel kezdődött a találkozó, mert a hazaiak még nem voltak tizenegyen. A vendégek viszont rekord létszámmal érkeztek, tizenheten vártak arra, hogy labdába rúgjanak. A mérkőzés gyors hazai gólokkal kezdődött. Már az 5. percben 2-0 volt az eredmény. Nem tartott azonban sokáig az előny, mert tíz perc múlva már fordított is Lakitelek 3-2-re, úgy, hogy még büntetőt is hibáztak. A félidő 5-3-as vendégvezetéssel zárult.

A második félidő is hasonló fordulatokkal telt, mint az első. Potyogtak a gólok, és a játékvezető jóvoltából több tizenegyes is született. A lakitelekiek már 8-6-ra vezettek, de a tiszaalpáriak egyenlítettek 8-8. A mérkőzés lefújása előtt nem sokkal még két vendég gól született, ezzel 10-8 arányban a lakitelekiek győztek. A találkozó lefújása után a hazaiak vacsorával vendégelték meg a szomszéd település játékosait. A jó hangulatú beszélgetésekből természetesen ezúttal sem hiányzott a szokásos piszkálódás.