1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 15 °C
  4. |

Nagy lehetőséget maradt kihasználatlanul

Nem úgy sikerült a hétvégi bajnoki forduló, ahogyan azt a lakiteleki szurkolók szerették volna. A lehetőség meg volt arra, hogy eggyel feljebb kerüljenek a tabellán a második helyre, ha nyernek. Nem így történt.

 

Szombaton játszották a Ballószög-Tiszaalpár mérkőzést, a megyei II. osztály Északi csoportjában. A hazaiak a tabella másodok helyét foglalták el, így minden esélyük meg volt arra, hogy otthon három pontot gyűjtsenek. Nem így történt és ez a tiszaalpáriaknak köszönhető. Kicsit nagy mellénnyel mentek fel a pályára a ballószögiek és ez megbosszulta magát. A vendégek Borsi révén vezetést szereztek a második félidőben. Mindössze ez az egy gól esett, de ez elég volt a győzelemhez.

Ez viszont azt is jelentette, hogy a vasárnapi Lakitelek-Harkakötöny találkozón, ha a hazaiak nyernek, akkor helyet cserélnek a tabellán a Ballószöggel. Sajnos nem így történt. A csapat mindössze húsz percig játszott jól, utána csak fogták a fejüket a szurkolók a sok hibától. Az első félidő közepén a harkakötönyiek kiegyenlítettek és még a szünet előtt a vezetést is megszerezték. A második félidő sem volt jobb az elsőnél. A vendégeknek volt több helyzete, de azok rendre kimaradtak. A vereség viszont azt jelentette, hogy Lakitelek maradt a harmadik helyen, de azonos pontszáma van Tiszaalpárnak is. Igaz, Városföld, Ballószög és Tiszaalpár sem volt még szabadnapos. Az őszi fordulóból még három mérkőzés van hátra.