3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.08.23. péntek, Bence
  2. |
  3. 28 °C
  4. |

Lovagolni tanulnak az iskolások

Már az elmúlt tanévben is volt lovas oktatás a lakiteleki Eötvös iskolában. Ettől a tanévtől pedig újabb évfolyam ismerkedik a lovakkal.

 

Az önkormányzat a 2012/2013-as tanévben indította el a lovas oktatást annak megfelelően, ahogyan az a Kincsem Nemzeti Lovas Program kereteiben szerepel, vagyis felmenő rendszerben. Az elmúlt tanévben a 3. osztályban kezdődött meg az oktatás négy-öt lóval. Három osztályból összesen hatvan gyermek részesült képzésben. Az osztály egyik fele lovagolt, a másik fele pedig úszott, majd a másik napon cseréltek. A költségeket teljes egészében az önkormányzat fedezte az első félévben. A második félévben a lovas oktató költségeit a Klebersberg Intézményfenntartó Központ finanszírozta, de a többi költséget továbbra is az önkormányzat vállalta. Ebben a tanévben már a 3. és 4. osztályosok tanulnak lovagolni és részesülnek lovas kultúraoktatásban.

A megyében, de nagy valószínűséggel az országban elsőként Lakiteleken valósult meg az iskolai lovas oktatás. Felföldi Zoltán szerint több település is szeretné bevezetni, de az iskola és a lovas infrastruktúra nagyon sok helyen nem valósítható meg. A polgármester úgy tudja, hogy normatív alapú finanszírozás még nincs, de alakulóban van a rendszer. Erre vonatkozó politikai szándék meg van, de hogy ez milyen rendszerben fog majd a későbbiekben működni azt még nem lehet tudni. Elképzelhető, hogy Lakitelek lesz majd a modell a lovas oktatás terén a többi település számára.