1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Természet és elfogadás svéd szemmel

A lakiteleki Eötvös általános iskola egy két éves nemzetközi iskolai együttműködésre szóló pályázatot nyert, amely 2013-2015 között valósul meg. A programban Svédország, Portugália, Hollandia, Csehország, Lengyelország valamint két magyar iskola – a bőcsi és a lakiteleki nyert támogatást.

 

Izgalmas élményben volt része annak a négy diáknak és négy felnőttnek, akik Svédországban, pontosabban Göteborgban részt vettek „World Ask for Sustainable Treatment Efforts” (WASTE), azaz „A világ várja, hogy erőfeszítéseket tegyünk a fenntartható fejlődés érdekében”. A projekt témája a környezetvédelem, melynek során sok érdekes tevékenységet fognak megvalósítani.

-Ez a projekt annyiban más, mint az eddigiek, hogy a tevékenységeket a partneriskoláinkkal együtt valósítjuk meg – mondta Vass Anikó tanárnő. Sok mindent egy időpontban csinálunk majd Európa hét különböző pontján. Mindeközben időnként partnertalálkozókat szervezünk, ahová az iskolánk képviselői (diákok és tanárok) is kiutazhatnak. Az utazásokat a következő sorrendben szerveztük. Svédországban október 15-19 jártunk. Hollandiába december elején, Portugáliába 2014 februárban, Csehországba májusba, Bőcsre októberbe megyünk. 2015 márciusában mi fogadjuk a külföldi diákokat, majd májusban, Lengyelországban fejeződik be a projekt. A pályázatban igyekszünk minél több tanulót bevonni valamelyik utazásba. Előnyben részesítjük az idősebbeket és a nyelveket jól beszélőket.

A göteborgi projektindítón négy diák (Rozsnyói Réka, Tombácz Adél, Sütő Benedek, Varga Gergő) és négy tanár (Kenderesi István, Kiss Erzsébet, Szelesné Kása Ilona, Vass Anikó) vett részt. A találkozó célja a közös munka előkészítése, elkezdése volt. Jártak az Universeum nevű természettudományos múzeumban, egy helyi újrahasznosító üzemben, részt vettek hajókiránduláson, ahol Asperö szigeten megfigyelhették, hogy a szigetlakók hogyan élnek harmóniában a környezettel. Autó nélkül, nyugalomban és csendben, vállalva a hajóval való munkába járás esetleges kényelmetlenségét. Amint azt a diákok elmondták az út során szerzett legfőbb benyomásuk az elfogadás és a nyugalom volt. Partneriskolájuk, Frölundaskolan 53 nemzetiség diákjait gyűjti össze és sok fogyatékkal élő gyermekkel is foglalkoznak. A tanulók a magyarországi helyzethez képest, nagy szabadsággal bírnak. Az órákon szabad a jövés-menés, a tanárral partnerként beszélnek, ami magyar viszonylatban sokszor tiszteletlenségnek tűnne. Spontán véleménynyilvánításaik megdöbbentőek, feltűnőek, hangosak. Viszont az órák alatt az intézményben meglepő csend uralkodik, leginkább csoport és páros munkában dolgoznak. A gyerekek között óriási a csapatszellem, ugyanakkor kevés az agresszió. Szívesen szerepelnek, nyilvánulnak meg mások előtt, nagyon egyenesek, nincs hátsó szándékuk. Óriási tapssal jutalmazták a vendégek, köztük a lakiteleki gyerekek műsorát is. Az egész iskolát a nyugalom hatja át. A környezetvédelem területén is sokat tanulhatunk Svédországtól. Minden panelháznál külön komposztgyűjtő található. Nincs eldobott szemét és nincs műanyagpalack.

A lakiteleki diákok most egy rövidfilmet készítenek egy helyi környezetvédelmi problémáról, amire a partnerekkel együtt keresnek majd megoldást. Legközelebb, december 1-4 között Hollandiában, Druten Appelhof iskolájában találkoznak, ahol egymás kisfilmjeit megnézzük, és javaslatokat tesznek arra, hogyan lehetne azokat megoldani.