1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Tavasszal megújul és megszépül a lakiteleki piactér

Közel százmillió forintot nyert pályázaton Lakitelek. Az erről szóló értesítést az elmúlt héten kapták meg a település vezetői és az érintett szervezetek.

Három olyan pályázat is sikeres volt, aminek az önrésze csökkent. A körforgalom megépítése és a Dr. Deák István utca felújítása, az óvoda bővítése és felújítása, valamint az iskolazöldítés program keretén belül, több mint tíz millió forinttal kevesebb önrésszel kell hozzájárulni az önkormányzatnak a megvalósításhoz. A legnagyobb összeget, ötvenegy millió forintot, a piactér felújítására lehet fordítani. Az új U alakú fedett rész lehetőséget ad majd arra, hogy még több árus, kedvező körülmények között tudjon árulni. A munkálatok tavasszal fognak elkezdődni. A beruházást április 30-ig kell befejezni.

Szociális tűzifára közel két millió forintot sikerült nyerni, tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére pedig valamivel többet, mint másfél milliót. A nem régen kívülről felújított művelődési ház belseje is meg fog szépülni. A színpad nagyobb lesz, mert a zenekari árkot is befedik. A nézőtéri székek kárpitburkolást kapnak és új, korszerű fénytechnikát is felszerelnek majd a nagyteremben. Az erre a célra elnyert pályázati pénz összege közel tizenöt millió forint.

A külterületi és nem szilád burkolatú utak javítására a helyi önkéntes tűzoltó egyesület pályázott gréderre és nyert is több mint tizenegy millió forintot. A Lakiteleki Gyermekalapítvány közel négy millió forint pályázati pénzzel lett gazdagabb. Az összegből a tűzoltó zenekar tagjai számára vásárolnak ruhákat és különböző hangszereket.