1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 15 °C
  4. |

Három pont a különbség a második és a hetedik csapat között

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjában befejeződtek a fordulók. Mivel tizenhárom csapat vesz részt, így tizenkét fordulót kellett lejátszani. A Jakabszállás-Pálmonostora elmaradt mérkőzést november 17-én játsszák.

Az utolsó fordulóban Tiszaalpár szabadnapos volt, Lakitelek Bugacra látogatott, Nyárlőrinc pedig Jakabszállást fogadta. A bugaci találkozón meglepetés született. Az utolsó helyen álló hazaiak, akik addig a mérkőzésig mindössze három pontot gyűjtöttek, könnyedén nyertek Lakitelek ellen. A szakvezetés minden bizonnyal értékelni fogja majd, hogy mi volt annak az oka, hogy az utolsó négy fordulóban három vereséget szenvedett a csapat, köztük az akkor még két utolsó helyezettől, Bugactól és Helvéciától. Lajosmizsét viszont otthonában sikerült legyőzni. Bár a harmadik hellyel elégedettek lehetnek a szurkolók, a mutatott játékkal már kevésbé.

Tiszaalpár az utolsó négy fordulóból sikeresen vette a Ballószög elleni akadályt. Az éllovas Városföldtől vereséget szenvedett, Nyárlőrinccel döntetlent játszott, az utolsó fordulóban pedig szabadnapos volt. Ők a bajnokság felénél a hetedik helyen állnak.

Nyárlőrinc az utolsó négy mérkőzésből kettőt megnyert a Bugac és a Jakabszállás elleni találkozót, döntetlent játszott Tiszaalpárral, Városföldtől pedig vereséget szenvedett. A tavaszi folytatást a negyedik helyről várják.

A még hátralévő mérkőzéstől függetlenül a második és a hetedik helyezett között mindössze három pont a különbség. A téli alapozást jól kell majd kihasználni ahhoz, hogy tavasszal jó eredmények szülessenek. Úgy tűnik ugyanis, hogy az Északi csoportban több olyan csapat is van, akik képesek meglepetést okozni pozitív és negatív értelemben is.