1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

A lakiteleki óvoda új munkatársai

Nem csak az épületben, de dolgozói létszámban is történt változás a lakiteleki Szivárvány Óvodában. Most bemutatkoznak az új dolgozók.

„Bencsik Anita vagyok, pedagógiai asszisztensként dolgozom az óvodában. Gyermekem, Barbara is itt volt ovis, a Margaréta csoportban. Korábban közel 15 évet dolgoztam egy helyi vállalkozónál. Elvégeztem a dajkaképzőt. Jelenleg pedagógiai asszisztens tanfolyamon veszek részt. Nagy örömömre szolgál, hogy elnyertem ezt az állást.”

„Kakóné Gál Andrea vagyok. Lakiteleken élek férjemmel és 4 gyermekemmel. Gellért 16, Csongor 12, Lukács 8, Villő pedig 2 éves. Gyermekeim révén eddig is aktívan részt vettem az óvodai életben – 9 évig voltam az SZMK tagja - de október óta nagy örömömre én is a Szivárvány óvoda munkatársa lehetek. Remélem, hogy pedagógiai asszisztensként segíteni tudom az óvónők és a dajkák munkáját.”

Augusztus 21-én Szilvásiné Zellei Mária munkaviszonya megszűnt, ő a tiszakécskei bölcsőde szakmai vezetője lett. Helyére Németné Szucsák Éva került kisgyermeknevelőként.

„3 gyermek édesanyja vagyok, velük és férjemmel élek Lakiteleken. Amikor kislányom megszületett, akkor tudatosult bennem igazán, hogy pici gyerekekkel szeretnék foglalkozni. 2008-ban végeztem tanulmányaimat Szegeden, ahol a Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Kara indított felsőfokú szakképzést. Azóta vágyom rá, hogy itt dolgozhassak, de sajnos csak most nyílt erre lehetőség. Célom, hogy a csoportban nyugodt, kiegyensúlyozott légkör legyen. A gyerekek vidáman és örömmel jöjjenek minden nap a Mókus csoportba.”

Németné Szucsák Éva kisgyermeknevelő

Október 15-től Hunyadi Tiborné kolléganőnk az óvodába került áthelyezésre a Mazsola csoport dajkájaként. Helyére Dósa Ivett Viktória nyert felvételt, hat kisgyermeknevelő jelentkező közül.

„2011-ben végeztem a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karán kisgyermeknevelőként. Fontosnak tartottam, hogy olyan szakmát válasszak, amivel segíthetem a gyermekek mindennapi testi és lelki fejlődését. Véleményem szerint ennél a foglalkozásnál nincs szebb és csodálatosabb a földön, bár nagyon sok türelemmel és kitartással jár, azok a pillanatok, amiket a gyermekekkel élek át, és azok az apró csodák, amiket tőlük kapok, kárpótolnak mindenért. Napról-napra biztosabb vagyok abban, hogy a legtökéletesebb szakmát választottam magamnak.”

Dósa Ivett Viktória kisgyermeknevelő