1. 2024.04.16. kedd, Csongor
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Tiszakécskei gimnazista osztályok versengtek egymással

A játékos vetélkedő már hozzá tartozik a MÓZSINA programjához. A Móricz Zsigmond Napok mindig is fontos volt a tiszakécskei gimnázium életében úgy a tanároknak, mint a diákoknak.
Az ötven éves gimnázium második napján, november 16-án, pénteken tartották meg a diákok által már nagyon várt játékos vetélkedőt.

 

Valamennyi gimnáziumi osztály képviseltette magát, és a hagyományokhoz híven ezúttal is az intézmény tornatermében bonyolították le ezt a programot. A nagy létszámú zsűriben a gimnázium egykori és jelenlegi tanárai, és a város vezetői is részt vettek. Ők döntötték el azt, hogy egy-egy osztály hány pontot érdemel a feladatára. Az így összesített pontok után került ki a végső győztes.

Az osztályoknak több feladatot is kellett teljesíteni. Ilyen volt többek között bemutató egy elképzelt jövőbeni iskoláról. Tantárgynak öltözés, régi iskolai tárgyak felismerése. Tánc, iskolával kapcsolatos zenére. Iskolaélet könyvcímekben. Makett torta készítés, az ötven éves iskoláról. A feladatokból az is kiderült, hogy 124 tanár oktatta a 2500 diákot az ötven év alatt. Jelenleg 150 lány és 95 fiú jár az intézménybe. Hatvannyolc végzős osztály tablója van kint a falon, az iskolai könyvtárban pedig 27.550 könyv található.

A nap legjobban várt része ezúttal is a tánc volt, amiből valamennyi osztály kivette a részét. Akadtak olyanok, akik beöltözve adták elő produkciójukat, míg mások nem adtak ilyen nagy hangsúlyt a tánc ilyen irányú bemutatásának.

A zsűri összesített pontja alapján, az első helyen a 13/ A osztály végzett. Eredményükért az önkormányzattól ötvenezer forintot kaptak. A második helyen a 12/A osztály végzett, ők negyvenezer forinttal lettek gazdagabbak, míg a harmadik helyezett 11/A osztály harmincezer forintban részesült. Valamennyi osztály, a Studium Locale Alapítvány jóvoltából egy tortát is átvehetett.