1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Új harang szól a lakiteleki református templomban

Új harangot kapott a református templom, amit vasárnap ünnepi istentisztelet alkalmával helyeztek el a toronyban.
Új haranggal harangoznak vasárnap óta a lakiteleki református templomban. A régit, ami hetvenöt évig „szolgált” ki kellett cserélni, mert megrepedt és nem zúgó, hanem kongó hangot adott. Az év elején vették azt észre, hogy nem úgy szól már a nagy harang, mint korábban. Az egyházközség gondnoka Csikós Mihály a templomtoronyba felmenve azt tapasztalata, hogy harang megrepedt, és ezért nem olyan hangot ad már ki, mint korábban. Mivel javítani nem lehetett a Lakitelek-Nyárlőrinc Református Egyházközség azt a döntést hozta, hogy a harangot ki kell cserélni. Az új harang öntése azonban másfél millió forintba került, ezért gyűjtést szerveztek a megvalósítására. A hívők adakozása mellett a Lakiteleken először rendeztek a tavasszal református bált. Az ebből befolyt összeg is a harangöntés költségét szolgálta. Az öntést egyébként Őrbottyánban, Magyarország egyetlen harangöntő műhelyében végezték el.
Vasárnap az ünnepélyes istentisztelet előtt a feldíszített harang ott állt a templom bejárata előtt. Hegedűs Béla a Bácskiskunsági Egyházmegye esperese szentelte meg a harangot, amit énekszó kísérete mellett húztak fel a toronyba. Addig, míg az igét hirdette Hegedűs Béla, a harangot beemelték a helyére. Pontosan tíz órakor szólalt meg először, a 215 kilós nagy harang.
Szabó Tamás helyi tiszteletes köszönetét fejezte ki mindazoknak, aki segítettek abban, hogy új harang kerüljön a templomtoronyba. Külön kiemelte Csikós Mihály és családja, Magyarné Sváb Kovács Mónika, Papp Kálmán és családja, valamint a Tubak család segítőkész munkáját. Az 1929-ben öntött régi harangot – az adományozókra való hálás emlékezetül – a templomban, a szószék mellett helyezték el.