1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Magyarkanizsai színészek előadása Lakiteleken

Nem telt meg a lakiteleki művelődési ház színház terme, de sokan voltak kíváncsiak Siposhegyi Péter: Halottak Napjától Virágvasárnapig című darabjára.

 

A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház előadásában nézhették meg az érdeklődők a komoly történelmi darabot. A történet Szabadkán játszódik a kisebbségi lét első két évtizedében. A négyszereplős dráma a Trianon utáni eseményeket elevenítette fel. Arról is szólt, hogyan lehet egy idegen elnyomás alatt magyarnak maradni. A darabot Andrási Attila rendezte. A szereplők: Szemerédi Bernadett, Csernik Árpád, Kálló Béla és Mészáros Árpád kitűnően adták vissza azt, ami hatvanöt évvel ezelőtt történt. Mindössze két szék alkotta a díszletet, de mind a kettőnek jelentősége volt. A hálás közönség többször is visszatapsolta a szereplőket.

A közel két órás darab után Felföldi Zoltán polgármester Szemerédi Bernadettnek virágcsokorral, a férfi színészeknek pedig egy üveg lakiteleki borral köszönte meg a kitűnő előadást.