1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Karácsonyi ízek és illatok a zsúfolt tornateremben

Negyedik alkalommal szervezte meg a lakiteleki Eötvös Általános Iskola és az intézmény alapítványa az Adventi udvar elnevezésű programját, december 7-én délután. A rendezvényre több százan voltak kíváncsiak.

 

Ezúttal nem a megszokott helyen, az iskola udvarán, tartották a hagyományos Adventi udvar rendezvényt, pedig minden előkészületet megtettek ennek érdekében, hanem az iskola tornatermében. A hatalmas szél miatt ugyanis Olajos István intézményvezető úgy döntött, hogy jobb lesz a teremben. Az osztályok különböző karácsonyi díszeket készítettek és árultak, amiből tömve voltak az asztalok. Az éhséget és a szomjúságot is lehetett csillapítani, zsíros kenyérrel, finom süteményekkel, amit ilyenkor karácsony közeledtével szoktunk fogyasztani. Az Adventi udvar elmaradhatatlan kelléke a meleg tea, a forralt bor és a puncs. Most azonban még forró csokit is lehetett vásárolni, amit mind helyben készítettek, és az osztályok diákjai kínáltak, természetesen szülői segítséggel. A régi idők hangulatát idézte a frissen sült gesztenye. Az osztályok különböző karácsonyi műsorokkal készültek, amit a szülők és az iskolatársak részéről nagy taps fogadott. A rendezvényt az iskola alapítványának támogatására szervezték.