1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Oroszul mondtak mesét az általános iskolások

A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület ismét egy, vélhetően hagyománnyá váló vetélkedőt bonyolított le a Lakitelek Népfőiskolán

Az orosz mesemondó verseny ez év októberében százhetven olyan magyar és határon túli általános iskolának szóló versenyfelhívással indult, ahol még folyik orosz nyelvoktatás. A vállalkozó kedvű 6., 7. és 8. osztályos tanulóknak egy kötelezően, oroszul és magyarul is előadandó Lev Tolsztoj-mesével, valamint egy szabadon választott orosz klasszikus vagy népmesével kellett készülnie a vetélkedőre. A mesemondó versenyhez tartozott egy rajzpályázat is: a gyerekek az előadandó meséjükhöz illusztrációt készíthettek.

A zsűri tagjainak: Dr. Szűcs Olgának, a Tolsztoj Társaság elnökének, Dr. Goretity Józsefnek, a Tolsztoj Társaság alelnökének, valamint Kozma Andrásnak, a Nemzeti Színház dramaturgjának nehéz volt döntenie. A jelentkező gyerekek ugyanis - természetesen felkészítő tanáraikkal - nagy munkát végeztek, amikor két orosz mesét is gyönyörűen, kívülről megtanultak, és azokat jobbnál jobb ötletekkel fűszerezve adták elő. Ezért a zsűri az első helyezett Herdon Sára mellett, aki felkészítő tanárával, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolájában oktató Becs Katalinnal nem mást, mint egy ötnapos szentpétervári utazást nyert. A zsűri két különdíjat is kiosztott. Az egyiket az a Kispesti Waldorf Általános Iskolába járó Papp Mátyás kapta, aki nemcsak elmondta, de el is játszotta a meséit, a másikat pedig az a Pozsonyi Tímea, aki Szerbiából, a Nicola Drakulic Általános Iskolából érkezett, és akinek az iskolájában ugyan nem tanítják az orosz nyelvet, de ő kedvet érzett a versenyre, és megtanulta a két mesét egy számára teljesen ismeretlen nyelven, kívülről.

A rajzpályázatra beérkezett illusztrációk is nehéz feladat elé állították a zsűrit, így végül két első díjat is kiosztottak: Petz Gilennek és Kovács-Palkó Orsolyának, a második helyezett pedig Kovács Veronika lett. Mindhárom rajzkészítő a Kispesti Waldorf Általános Iskola tanulója.

A verseny kiváló hangulatát fokozta Trill Zsolt színművész úr fellépése, aki az első versenynap végén Ljudmila Ulickaja, illetve Puskin meséiből adott ízelítőt a résztvevőknek. A gyerekek és tanáraik biztosra mondták, hogy jövőre újra eljönnek vetélkedni.

Dr. Gyürky Katalin irodalomtörténész, a verseny főszervezője