1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Jólét két keréken Hollandiában

A lakiteleki Eötvös iskola hat diája és öt tanára vett részt a második WASTE projekttalálkozón, amit Hollandiában tartottak.

 

„World Ask for Sustainable Treatment Efforts” (WASTE), azaz „ A világ várja, hogy erőfeszítéseket tegyünk a fenntartható fejlődés érdekében”. Ennek a projektnek a keretében utaztak ki Hollandiába az iskola diákjai és tanárai. -Biciklivel a suliba, ez nálunk is népszerű program, na de 25 km-es távolságra? Hollandiában, ez senkiben nem kelt megütközést – mondta Vass Anikó tanár. Soha nem láttunk még ennyi boldog kerékpárost, és ilyen kevés elhízott embert. Pedig Gelderland Druten nevű városkában úgy tűnt, az emberek anyagi biztonságban élnek. A családok tágas, ízlésesen berendezett házakban laknak, gondosan megművelt kertekkel és földekkel. A gyerekek korszerű, jól felszerelt iskolába járnak, ahol minden teremben kéznél van az interaktív tábla és a különféle eszközök garmada.

Csille Lajos (12): Az iskolában megnéztük azokat a filmeket, amelyeket a WASTE projektben résztvevő országok készítettek környezetvédelmi problémáikról. Előkerült az energiapazarlás, szemetelés, víz- és levegőszennyezés, a szelektív hulladékgyűjtés problémája. Mi az avarégetés levegőszennyező hatásáról készítettünk filmet. A következő feladatunk az lesz, hogy ezekre a környezetvédelmi problémákra megoldási javaslatokat gyűjtsünk. Gulyás Dénes (11): Nagyon meglepődtem, hogy milyen sok biciklit láttam Hollandiában. Egy-egy középület előtt több száz, talán több ezer kerékpár is volt. A tulipánpiacon rengeteg virághagymát árultak. Láttunk egy óriási hógömböt is, amiben egy élő hóember táncolt. Kustár Csaba (10): Sok szép élményt szereztünk a programok alatt. Ellátogattunk egy szemétfeldolgozóba, ahol elképzelhetetlen mennyiségű hulladék volt. A válogatás után megmaradt szemetet ledarálták, kiszárították és óriási gépekkel vitték elégetni, amit szintén megnézhettünk. Ebből energiát termeltek. Kissebestyén Petra (10): A családoknál lévő gyerekek, ahol laktunk, nem nagyon beszéltek még idegen nyelveket, de azért jól megértettük egymást. Faragó Nóra (12): Érdekes volt a Mikulás Hollandiában. Nem krampuszai voltak, hanem feketére festett arcú emberek, akiknek fekete göndör hajuk is volt és színes jelmezük. A Comenius programban részt vevő gyerekek országainak zászlait hozták magukkal. A Mikulás napon minden gyerek egy társa által készített ajándékot kapott. Tombácz Arnold (10): A záró esten nagy bulit rendeztek vendéglátóink, ahol minden ország gyerekei előadtak egy műsort. A magyar műsorok mindenkinek elnyerték a tetszését, mert velünk táncoltak, tapsoltak és hangosan sikongtak.