1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

Elköszönt, befejezte egy legendás lemezlovas

Harmincöt éve forgatja a lemezeket Vincze József, hogy a fiatalok táncolni tudjanak rá. A legendás Dj. befejezte pályafutását, az utolsó buliját Lakiteleken az Autós csárdában tartotta.

 

Vincze Joe nevét nem csak a mai fiatalok ismerik, hanem szüleik is. Hiszen harmincöt éve szolgáltatja hétvégéken a zenét azoknak, akik szórakozni szeretnének. Az ötven éves lemezlovas úgy gondolta, hogy befejezi ezt a fajta tevékenységét. Sokan sajnálattal vették tudomásul döntését.

- 1978 Szilveszterén léptem először a pult mögé, hogy másokat szórakoztassak. A bemutatkozásom Nagykőrösön volt a konzervgyári klubban. Csikány Béla bácsi vitt el magával, mert tudta, hogy szeretem a zenét. Este tíz órakor azt mondta, hogy Józsikám tied a pálya. Szalagos magnó, keverő nélkül, egy mikrofonnal indultam neki a pályának. Azóta eltelt 35 év és most vége.

- Ez alatt az idő alatt a zenei stílus nagyon sokat változott.

- Hatalmasat. A 70-es években az euró diszkó érvényesült, egészen a 80-as évek közepéig, amikor is az olasz zenei irányzat jött be. Alkalmazkodni kellett mindig a zenei igényhez. Abban az időben még feketén lehetett beszerezni a jó zenéket, és nem olcsó pénzen. Ezekre lehetett építeni a diszkókat, amire jöttek a töltelék zenék, és így lehetett felépíteni a bulikat. Először szalagos magnóval kezdetem, utána kazettás magnó következett, egészen a 80-as évek végéig. Utána kezdtem el bakelit lemezeket vásárolni. Annak idején vizsgát is kellett tenni annak, aki Dj-ként akart dolgozni. Érintésvédelemből, angol nyelvből, zeneismeretből és még több egyéb dologból. A mai Dj-k közül nem soknak van ilyen vizsgája. 1987-ben kezdtem el Lakiteleken diszkózni, az Autós csárdában. Eleinte kevesen voltak, de később már telt ház volt, és azóta is, minden alkalommal.

- Voltak állandó helyek, ahol játszottál?

- Azok közé a diszkósok közé tartoztam, akik egy helyen hosszabb időt töltöttek. Több településen is éveket dolgoztam. Vendég diszkósként persze sok helyen megfordultam, többek között Erdélyben is éveken keresztül játszottam a zenét, de Magyarországon is több elit klubban megfordultam, Nagy elődökkel is felléptem, mint például Sterbinszki Karcsival, Bárány Attilával, Dévényi Tiborral, B. Tóth Lászlóval. Országos népszerűségre nem kívántam szert tenni, mindig helyi diszkósnak tartottam magam, és megpróbáltam kiszolgálni az igényeket.

- Az elmúlt három és fél évtized alatt rengeteg lemezt gyűjtöttél össze.

- Több tízezer zeném van. Persze selejteztem is, de az aktuális slágereket meghagytam. Szoktam nézegetni a közönséget és azt kellett tapasztalnom, hogy a mai fiatalok között sok olyan van, akinek a szülei is eljártak a bulimba.

- Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó diszkós legyen?

- Zeneszeretet és alázat. Ez a közönség és a zene irányába is egyaránt érvényes. Ha ez nincs meg, akkor nem lehet, nem szabad csinálni.

- A családod mit szólt, ehhez a munkához.

- Szerencsére elfogadták. A két lányom, akik 23 és 21 évesek rendszeresen jártak a diszkómba.

- Adódik a kérdés, miért hagyod abba?

- Sokan nem veszik azt tudomásul, hogy elszállt az idő. Lehetsz bármennyire, tehetséges alázatos, zene- és közönségszerető, egy idő után már nem tudod követni azokat a trendeket, korodból kifolyólag, amit követni kellene. Úgy szeretném abbahagyni a pályafutásomat, amikor még szeretnek, amikor még telt ház van, és egy jó buli emlékével bezárni a lemezes táskát. Hiszem, hogy létrehoztam egy legendát, úgy gondolom, hogy 50 évesen, 35 éves múlttal most kell abbahagynom.

Vincze József utolsó buliján a lakiteleki Autós csárdában telt házzal ünnepelték búcsúzását.