1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Fontos az egészséges táplálkozás

Az elkövetkezendő fél évszázadban akár ötven százalékkal is megemelkedhet a rákos megbetegedések száma. Ezt professzor Dr. Dinya Zoltán jelentette ki a Lakitelek Népfőiskolán.

A neves szakember a táplálkozásról tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Mint mondta az egészségügy, szerte az egész világban, nagy bajban van. Az amerikaiak közzétették azt, hogy a gyógyszeriparnak az a célja, hogy megmaradjanak a betegek és újak jelenjenek meg. Az egészséges táplálkozással azonban sok mindent meg lehet előzni. A biogazdálkodás az elmúlt két évtizedben egyre erősebb lett. Az eddigi tapasztalatok szerint biotermesztéssel számos vonatkozásban egészség barát, jobb termékeket lehet előállítani, mint hagyományos termesztéssel. Magyarországon ma a biotermelés cselekmény orientált, míg máshol termék orientált tevékenység. A gazdáknak, több szempont alapján be kell vizsgáltatni termékeiket. Sok problémát megelőzhet a termelő azzal, ha a talajt, ahol a növényeket termeszti, előre bevizsgáltatja. Vannak ugyanis olyan, korábban használt növényvédelmi szerek, mint például DDT, aminek a lebomlási ideje hosszú, több évtized. A másik fontos szempont, a biogazdálkodásnál fajta jó megválasztása. Ez azt jelenti, hogy fajta specifikusan kell folytatni a tevékenységet. A magyar termelési lehetőségek jók, amit ki kell használni, Termelési kultúrában a magyar biogazdák nagyon erősek. A talajadottságaink sokkal jobbak a más országokénál. hangsúlyozta Dinya Zoltán. A professzor mindenkinek ajánlotta a biotermék fogyasztást, amennyiben az ellenőrzött, jó körülmények között termelődött. Fontos lenne viszont a gazdák egészségügyi szemléletű továbbképzése. A világ ugyanis egyre inkább abba az irányba halad, hogy a jó minőségű, alapanyagokat dolgozzák fel. A tájékoztatásnak nagyon fontos szerepe van abban, hogy mit fogyasztanak az emberek. Az ő érdekükben kell információkat szolgáltatni. Rá kell döbbenteni az embereket arra, hogy nem a betegséget kell kezelni, hanem meg kell azt előzni. Minél több korrekt tájékoztatást kell szervezni, ahol az emberek tudomására kell hozni, hogy milyen is a helyes táplálkozás. Nem az a lényeg ugyanis, hogy mennyit eszünk, hanem az, hogy abból mennyi hasznosul a szervezetünkben. A vitaminok is jobban hasznosulnak táplálékban, mint tablettákban. Éppen ezért jól kell megválasztani az alapanyagokat és azt jól kel felhasználni. Ma a mediterrán típusú táplálkozást tartják a legjobbnak. Dinya Zoltán szerint a rák kialakulása és a táplálkozás között nagy az összefüggés. Az elkövetkezendő negyven-ötven évben akár ötven százalékkal is nőhet a rákos megbetegedések száma. Sok gyümölcs és zöldség fogyasztásával csökkenteni lehet a rák kialakulását.

A Lakitelek Népfőiskolán az ősszel kezdtek hozzá a bio növények termesztéséhez. Jelenleg egy ezer négyzetméteres üvegházban termelnek olyan növényeket, amelyek fűtés nélkül áttelelnek. Ilyen a saláta, a levélpetrezselyem, áttelelő saláta, zöldhagyma, spenót, galambbegy saláta, sárgarépa, gyökér, rukula és a most nagyon divatos ázsiai saláták. Tóth Adrienn kertész mérnöktől megtudtuk, hogy a termesztett növényekkel hárman foglalkoznak, amelyeket a népfőiskola konyháján használnak fel. Őszi salátát, karalábét és fehér retket már szedtek. A bio termesztésnek az is a lényege, hogy egy területről egy évben három növény termését tudjanak leszedni. A konyha zöldség fogyasztásához igazítják azt, hogy milyen növényeket ültetnek, és milyen termést kell elérni ahhoz, hogy önellátóak tudjanak lenni. Az elkövetkezendő időben bővíteni fogják azt a területet, ahol biogazdálkodást folytatnak, de nem az a cél, hogy profitot termeljenek, hanem, hogy a saját konyhájukat lássák el. Az elképzelések között az is szerepel, hogy ősszel már termálvízzel fogják fűteni az üvegházakat.