1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Óvodás farsangi mulatság Nyárlőrincen

A nyárlőrinci óvoda egyik legnagyobb rendezvénye, a farsangi mulatság. Ilyenkor a gyerekek, színes jelmezekbe öltöznek és megmutatják magukat a színpadon.

 

A művelődési ház nagytermébe szinte alig lehetett beférni annyi érdeklődő szülő és nagyszülő volt kíváncsi arra, hogy az ő gyereke, unokája milyen jelmezt öltött magára. Na, jó az anyukák tudták, de csak azok. Nekik kellett ugyanis csemetéjüket felöltöztetni. Minden csoportból a gyerekek mikrofonba mondták be, hogy minek öltöztek. Voltak, hercegnők, focisták, pókemberek, és számtalan jobbnál jobb jelmezek. A gyerekek bemutatkozása után az óvó nénik adtak elő egy mesét, majd versenyek következtek. Természetesen a legnagyobb sikere a fánk evésnek volt. A zsinórra felkötött fánkokat a gyerekeknek úgy kellett megenni, hogy kézzel nem nyúlhattak hozzá.

Minden csoportnak volt egy nagy asztala, amit a szülők süteménnyel raktak tele. A legkapósabb nem is lehetett más, mint a fák, bár nagyon sok fajta édes és sós süteményből lehetett választani. Addig, míg a szülők társalogtak egymással, a gyerekek játszottak, ugrándoztak, miközben szólt a zene. Aki ott volt, az egy jól szervezett programnak lehetett a részese.

Szombaton egy még nagyobb rendezvényt szervez az óvoda és szülői közössége. Az elmaradhatatlant jótékonysági bál már hozzátartozik az intézmény életéhez. Ezúttal is meglepetés várja azokat, akik szórakozni szeretnének. Amint az már hagyomány, a bevételből a gyerekek részesülnek, nekik vesznek ugyanis majd játékokat.