3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.10.20. szombat, Vendel
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

Helyi alkotók kiállítása

Nyárlőrinci alkotók címmel nyílt kiállítás a helyi művelődési ház nagytermében. A kiállítók valamennyien nyárlőrinci lakosok.

 

Nem ez volt az első eset, amikor művelődési ház, helyi alkotók műveiből rendezett kiállítást. A mostani tárlatot Pénzváltó István nyitotta meg. A polgármester elmondta, hogy a kiállítók közel engedik magukhoz az érdeklődőket, ami jó, mert ez által kitárulkoznak is egyúttal, hiszen magukból adnak egy megismerhető szeletet. Részletesen elemzett minden alkotást. Külön kiemelte az ifjú alkotókat. Örömét fejezte ki, hogy Nyárlőrincen van utánpótlás ezen a téren is. Hangsúlyozta, hogy kellenek olyan emberek, akik hajlandók megmutatni magukat. Nagyon jó és fontos az, hogy a fiatalokban van fantázia, alkotóképesség. A kiállítás alkalmával jobban meg lehetett ismerni azokat, akik vállalták azt, hogy a nyilvánosság előtt is megmutatják képességeiket. Minden kiállítónak sok sikert és még több kiállítást kívánt.

Akinek a munkái láthatók a művelődési házban: Benda Beáta, Boldizsár Tímea, Bőszén Fanni, D. Szaniszló Vivien, Fajka József, Hajagosné Csernák Gizella, Izsó Anna, Jokhel Gergely, Jokhel Gergelyné, Nyúl Gyuláné, Nyúl Zsuzsanna, Szabó József, Szénásiné Szappanos Éva, Tóthné Nagy Ilona, Zöldi-Kovácsné Gulyás Ágnes, Zsubori Nikolett.