1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Kiállítás Bársony Mihályról

A Bársony 100 centenárium alkalmából kiállítás nyílt a tiszaalpári művelődési ház nagytermében. Az érdeklődők sok mindent meg tudhattak Bársony Mihály életéről, munkájáról.

 

A kiállítást dr. Vancsura István nyitotta meg. Amint azt elmondta, a tárlat Szerényi Bélának köszönhető, aki Bársony Mihály hagyatékának az őrzője. Jó kezekben van a hagyaték, fogalmazott a polgármester, mert a képeken minden fontos mozzanat látható Bársony Mihály életútjából. Ott voltak a szerszámok és minden olyan kellékek, amivel dolgozott, amivel készítette a tekerőket. És látható volt az is, hogyan, milyen fából készül a tekerőlant. A műhelyében készült fotókon látszik az a precizitás, amivel Mihály bácsi rendelkezett. A kiállítás másik részében az általános iskolások munkáit mutatták be, ami természetesen szintén Bársony Mihályról szólt. A száz éves évforduló nagyon jó alkalom volt arra, hogy a pedagógusok átadják azt, amit Bársony Mihályról lehet tudni – fogalmazott a polgármester.

A kiállítás alkalmával Illés Renáta átadta Vancsura Istvánnak azt a tűgobelint, amit Bársony Mihályról készített. A száz éves évforduló alkalmából közel százezer öltéssel, 208 óra alatt valósult meg az alkotást. A képet valószínűleg a községháza tanácskozó termében fogják majd kiállítani.

A megnyitó után kerekasztal beszélgetésre került sor. Az asztalnál Bársony Rózsa, Sebő Ferenc, Szerényi Béla, Sebestyén Márta és Barta Z. Ágoston foglalt helyet. Beszélgetésük természetesen nem szólt másról, mint Bársony Mihályról.