1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Három napon át szólt a tekerőlant

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg Tiszaalpáron a Bársony Mihály Tekerőlantos Találkozót. Az alkalomra az ország különböző részéről érkeztek zenészek.

 

Az elmúlt hétvége a tekerőlantról szólt a településen. Három napon keresztül több helyszínen is megszólaltatták a hangszert fiatalok és idősebbek. A mostani találkozónak a különlegességét az adta, hogy száz évvel ezelőtt született Bársony Mihály tekerőlant és citerakészítő a népművészet mestere. A centenárium alkalmából pénteken, a Zárdatemplomban ünnepei koncert keretében emlékeztek meg a település nagy szülöttéről. Olyan neves művészek léptek fel, mint Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Barta T. Ágoston, Cluda Flagel, Havasréti Pál és Szerényi Béla.

Szombaton az óvodakertben tartották a hagyományőrző napot, ahol kemencében sült a kenyérlángos. A gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Kínáltak süteményeket, réteseket, grillázs készítményeket, de még pávatollakat is. Közben a bográcsokban főtt a pacal, a birka, és a marhapörkölt. A „Bársony 100” gálaműsor keretében először az óvodások, majd pedig az iskolások léptek színpadra. A Jövőnkért Alapfokú Művészeti iskola néptánccsoportja fergeteges tánccal szórakoztatta a közönséget. A népdaléneklő és népi hangszer verseny helyezettjei is bemutatkoztak. A gála műsor egyik leglátványosabb eleme az volt, amikor a színpadon együtt játszott több mint húsz tekerőlantos, akik a Bársony Mihály Népdalkört kísérték. A hagyományos kukoricafosztás a rossz időjárás miatt ugyan elmaradt, de a fosztóbál nem. Az esten szintén tekerőlantos muzsika szólt, csak úgy, mint vasárnap délelőtt a Jótanács Anyja és Szent István templomban, ahol tekerős szentmisét tartottak.