1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Négy kerék meghajtású autók ügyességi versenye terepen

A Bács Trophy verseny utolsó hatodik fordulóját bonyolították le, az elmúlt hétvégén. Az indulóknak egy éjszakai és egy nappali szakaszt kellett teljesíteniük.

 

Ez volt a tizedik évada a Bács Trophy versenynek, az idei évnek pedig a hatodik befejező futama. A tiszakécskei rendezők ezúttal is Lakiteleken, a volt téglagyár területén jelölték ki az egyáltalán nem könnyű feladatokat. Hatvan négy kerék meghajtású autó és kilenc quad indult a versenyen. Az ország különböző részéről érkeztek nevezők, de még Ausztriából is. A férfiak mellett egyetlen női páros is próbálkozott azzal, hogy minél jobb eredményt elérjen. – Hatodik alkalommal vállaltuk a rendezői feladatokat. Ennek megfelelően olyan pályát jelöltünk ki, ami ehhez méltó – mondta Szabó Attila a szervező, Terepjárósok Kécskei Sportegyesületének vezetőségi tagja. Hat kategóriában az egészen egyszerű normál autóktól kezdve, a prototípus kategóriáig indulhattak a versenyzők. Éjszaka kettő, nappal pedig három speciális szakaszt kellett teljesíteni valamennyi indulónak. A szakaszok között különböző teljesítmény kontrolpontot (TKP-t) kellett megoldani, ami egészen más szabályozás elé esik, mint a speciális szakasz. A TKP-t csak teljesíteni kellett, időt nem mértünk. A speciális szakaszokban a versenyzőnek a szalagok között úgy kellett végigmennie, hogy a szalagot ne szakítsa el, illetve a karókat ne döntse ki. Ott az idő is mérvadó volt.

A speciális szakaszoknál olyan feladatokat teljesítettek az autók, amire a laikus ember azt mondta volna, hogy lehetetlen. Az autók számára azonban semmi sem volt lehetetlen. A terepviszonyok olyanok voltak, amit minden ilyen szervező megirigyelhetett volna. A tizenhat hektáros terület, amit bérel az egyesület, egykoron téglagyári rész volt, ahonnan bányászták az agyagot. Éppen ezért előfordultak árkok emelkedők, lejtők, hepehupás részek, amit Szabó Attila szerint szeretnek a versenyzők. Persze az ilyen terepen könnyen előfordul az is, hogy egy autó felborul. Ahogyan felborult a császártöltési Pulyka Team is, Schettrer Norbert vezetővel és Schuszter Zoltán navigátorral. Szerencsére nem történt sérülés, és a nézők gyorsan négy kerékre állították az autót. A navigátornak fontos szerepe van a speciális feladatoknál. Ő irányítja a sofőrt, és mondja meg, hogy mikor merre menjen. Ha szükséges, és elakadt az autó, akkor csörlőt is igénybe lehet venni. A párosnak ismernie kell egymást, össze kell dolgozniuk, mert csak úgy tudnak jó eredményt elérni.