1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Hatvan éve oktatja a citerát

Születésnapot ünnepeltek az elmúlt hétvégén, Tiszakécskén. Zoboki Józsefné, akit csak Keresztként emlegetnek a citerások, betöltötte nyolcvanadik életévét.

 

Nagyszabású koncerttel emlékeztek Ilonka nénire, aki a citeramozgalom egyik elindítója volt a településen. 1966-ban alapította dr. Tóth Géza a diákotthonban a Szitakötő báb együttest. Ő, kérte fel Zoboki Józsefnét arra, hogy citerával kísérjék a bábos darabokat. Innen számítják Tiszakécskén a citeramozgalom kezdetét. Ilonka néni 1955-ben költözött Tiszakécskére, és mint egy korábbi interjújában megemlítette, hat éves korában kezdett el citerázni. Hatvan év óta oktatja a fiatalokat a zene, a hangszer szeretetére. Az eltelt időszak alatt sokan ismerték meg a citerát Tiszakécskén. A hangszer fővárosának is tartják a települést. A születésnapja alkalmából olyan együttesek léptek fel, akiknek a tagjai közül nagyon sokat ő tanított meg a hangszer pengetésére.

Az ünnepség alkalmából először Tóth János polgármester, majd pedig Kovács Ernő megyei kormánymegbízott köszöntötte Ilonka nénit. Az életútját Polyák Albert a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója méltatta, aki egykoron a tiszakécskei művelődési központ igazgatója volt, így közvetlen ismerete volt Zoboki Józsefné zenei tevékenységéről. Beszélt arról, hogy hátrányos helyzetű gyerekekkel szerettette meg a citerát. Felkarolta őket, a diákotthonban, a szakkörökön, és megteremtette azokat a lehetőségeket, feltételeket, hogy ezek a gyerekek is hozzá jussanak a helyi kulturális értékekhez, a hagyományokhoz, és a nemzeti kulturális értékekhez is. A zenén keresztül nevelte a fiatalokat, és juttatta olyan lehetőségekhez, amivel nem biztos, hogy találkozhattak volna. A Nemzeti Művelődési Intézet elismerő oklevelének átadásakor azt mondta, hogy hatvan éve tartó embernevelő, közösséget építő tevékenységet folytat Ilonka néni. Azokat az embereket pedig, akik ilyen tevékenységet végeznek, meg kell becsülni, ünnep és hétköznapokon egyaránt – hangsúlyozta a főigazgató.

A több mint két órás koncerten, nem csak citerásokat, de táncosokat és népdaléneklőket is lehetett látni, hallani. A program befejezése után hosszú percekig folyt Ilonka néni köszöntése, a virágcsokrok, ajándékok átadása. Az ünnepelt hangsúlyozta, őt a zene élteti. Az, hogy fiatalokkal foglalkozhat, hogy taníthatja, oktathatja őket. És ha az egészségi állapota megengedi, akkor az elkövetkezendő időben is folytatni szeretné azt, amit hatvan éven keresztül tett.