1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Kézműves foglalkozás advent alkalmából

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is advent előtti kézműves foglalkozásra várták a nyárlőrinci szülőket, gyerekeket az általános iskolában.

 

Az önkormányzat, a Szülői Munkaközösség és az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér támogatásával, az általános iskola és az IKTSZ közös szervezésében, közel száz gyermek vett részt a programban. A gyerekek adventi koszorút, cserépből és dugóból hóembert, fonalból angyalkát, képeslapot, üvegmatricát, mécses tartót készíthettek, gyertyát díszíthettek. Minden gyerek számára a foglalkozás ingyenes volt, amit készítettek, azt haza is vihették. Egyedül a koszorúkészítéshez az alapot, és amivel díszíteni szerették volna, azt kellett maguknak biztosítani. A foglalkozáson az iskola valamennyi pedagógusa részt vett, de voltak szülők is, akik segítettek, és olyan középiskolások, akik az ötven órás kötelező órájuk egy részét itt kívánták letölteni.

Az alapanyag egy részét helyből biztosították, a többit Kecskemétről vásárolták. A tantermekben lázas munka folyt. A gyerekek a négy óra alatt, a kézműves foglalkozásokra rendelkezésre idő alatt, a tantermeket körbejárták, és a készített gazdag, és változatos adventi tárgyakkal térhettek haza.