3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.05.26. vasárnap, Fülöp, Ervin
  2. |
  3. 26 °C
  4. |

Fellobbant az első gyertya lángja

A lakiteleki önkormányzat jóvoltából első alkalommal készült adventi koszorú, a művelődési ház előtti parkban. Az első gyertyát vasárnap gyújtották meg.

 

A művelődési ház kezdeményezésére, az önkormányzat támogatásával, többen is csatlakoztak ahhoz az ötlethez, hogy készüljön Lakiteleken is adventi koszorú. Az előkészületek már hetekkel korábban elkezdődtek. Galgóczy Zsolt programszervező felkereste a civil szervezeteket, magánszemélyeket és elmondta, hogy mit szeretne megvalósítani. Szerencsére mindenki jó ötletnek tartotta a kezdeményezést, így elkezdődhetett a közös munka, mely advent első vasárnapján csúcsosodott ki. Korábban a Laki-Park Kft. munkatársai elkészítették a betlehemi istállót. Vasárnap már kora délután érkeztek a segítségek, hogy feldíszítsék a művelődési ház előtti részt, elkészüljön az adventi koszorú, Tercsiné Buzás Ilona közreműködésével, és az adventi istállóban helyet kapjon Mária, József és a kis Jézus, a báránnyal és a szamárral együtt.

A művelődési ház aulájában adventi koszorúkat lehetett készíteni a gyerekeknek, természetesen felnőttek segítségével. A plakátokon az is szerepelt, hogy zsíros kenyeret, teát és forralt bort is biztosítanak a szervezők azoknak, akik részt vesznek a programban. Még a sötétedés beállta előtt kínálták a szervezők az ételt és az italt. A kenyeret helyben kenték, a teát és a forralt bort a Laki-Konyha Kft. készítette. Azok a gyerekek, akik a négy adventi vasárnapból legalább hármon részt vesznek és kapott kártyájukat lebélyegeztetik ajándéksorsoláson vesznek részt.

Pontban 17 órakor Zobokiné Kiss Anita polgármester asszony köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy milyen jelentősége van az adventi gyertyagyújtásnak és a karácsonynak. A koszorút Bagi Ferenc katolikus plébános áldotta meg és gyújtotta meg az első gyertyát. Ezt követően az óvoda Napsugár csoportja adott az alkalomhoz illő kis műsort.

A következő gyertyát december 6-án fogják meggyújtani az adventi koszorún. Akkor is zsíros kenyérrel, teával, forralt borral és programmal várják az érdeklődőket a szervezők.

A decemberi adventi és karácsonyi programok fő támogatója a Hódút Freeway Kft.