1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Fiatal citerások és néptáncosok a színpadon

Minden évben karácsony előtt mutatják be a lakiteleki fiatal citerások és néptáncosok, hogy mit tanultak addig az évben. Szégyenkezniük nem kell.

 

Ezúttal is sokan voltak kíváncsiak arra, hogyan szólaltatják meg a gyerekek a citerát és hogyan ropják a táncot. A művelődési ház nagy termében szülők, nagyszülők és iskolatársak várták azt, hogy bemutatkozzanak az ifjú citerások és a néptáncosok.

Sallai András, Sallainé Győri Csilla, valamint Vadas László és Kapuvári Eszter tanítványai, ezúttal is bizonyították, hogy érdemes zenét és táncot is tanulni. Ezúttal a karácsony közeledtével, Jézus születéséhez kötötték a programot. A kifejező zene és tánc egyeztetve adta azt a hangulatot, amit csak ilyenkor karácsony előtt lehet tapasztalni. A jól megkoreografált tánc és a hozzá illő zene igazi élményt jelentett a nézőknek. A felkészítőknek nem volt egyszerű dolguk, mert a legkisebbek még nagyon fiatalok, de a színpadon mutatott produkciójuk, már azt mutatta, hogy számolni kell velük, ha továbbra is így folytatják. A közel egy órás program élményt nyújtott azoknak, akik látták a műsort.

A műsor végén a fiatalok megköszönték felkészítőiknek az áldozatos munkát.