1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Sportcentrum a Sportliget helyén

Jól halad a tiszakécskei Sportliget felújítása. Az első ütem már folyamatban van tavaszra várható a befejezése. Megújul a lelátó, új öltözők, pályák épülnek és a világítást is át fogják alakítani.

 
 

Legfontosabb feladatunknak az utánpótlás nevelését tartjuk – mondta dr. Polyák József alpolgármester, aki a felújítást felügyeli. Mivel üdülő város vagyunk, szeretnénk nyitni a sportturizmus felé, ezért alakítjuk át két ütemben a Sportligetet sportcentrummá. Az első ütem már zajlik, ebben a nagy lelátó felújítása valósul meg. Mintegy ezerötszáz néző láthatja majd a mérkőzéseket fedett tető alatt. A lelátó alatt természetesen öltözők is lesznek. Egy nagy műfüves pálya már elkészült, fel is festették. Jelenleg a granulátum betöltését végzik. Az edzőpálya gyepszőnyege is készen van. Ezen fog majd játszani a megyei II. osztályú csapat. A teljes kivitelezés márciusra várható. Reméljük, hogy az időjárás nem fog közbeszólni. Ez a terv ötszázmillió forintból valósul meg, aminek hetven százaléka TAO-s pénz, harminc pedig az önkormányzat önrésze.

 
 

A második ütemre is meg van a határozatunk, ahol hatszázmillió forintot tudunk majd fejlesztésekre elkölteni. Ebből a pénzből szeretnénk a centerpálya gyepszőnyegét kicserélni, gépeket és autóbuszt vásárolni. Minden pályának megfelelő lesz a világítása. Két kisméretű műfüves pálya, egy műfüves csarnok is tervbe van véve, ahol nézőtér is lesz. Ezzel az a célunk, hogy téli időszakban edzőtáborozási lehetőséget is tudjunk biztosítani a labdarúgóknak. Abban is gondolkodunk, hogy az épület része lehet-e kétszintes, mert akkor a fenti részt is ki lehetne használni. Természetesen ezt még a költségek szempontjából végig kell gondolni. A jelenlegi kézilabda pálya rekortán borítást fog kapni, és nem csak a kézilabdások, de a kosarasok is használhatják. Nagyon szeretnénk köré egy futópályát is szintén rekortánból, de ezt még száz százalékosan nem tudjuk ígérni. Igény minden esetre lenne rá, csak úgy, mint egy sprint pályára is. A második ütem a következő évben kezdődhetne el, de arra még a közbeszerzési eljárást ki kell írni. Szükség lenne parkolókat is kialakítani főleg, ha felkerül a csapat az NB III-ba. A terv ugyanis ez. A város vezetése minden esetre lát fantáziát a sportcentrum kialakítására – tette hozzá Polyák József.