1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Az óvodások javára báloztak

Szilveszterkor rendezték meg Nyárlőrincen a hagyományos jótékonysági bált, aminek bevételéből ezúttal is a helyi óvodát, és annak kis lakóit támogatják.

 

A szülői segítséggel és támogatással létrejött est több száz fő szórakozását szolgálta, a sportcsarnokban. Az érkező vendégeket már az ajtóban „folyékony finomságokkal” várták. Aki csak tehette megkóstolta. Az est résztvevőit Almási Barbara óvodavezető köszöntötte. Biztosított mindenkit arról, hogy sok hasznos dologra fogják fordítani a bál bevételét.

A vacsora előtt hastáncos produkciót láthattak a vendégek, amit nagy tapssal köszöntek meg az előadónak. Vacsorára, gulyáslevest és vegyes sültes tálat szolgáltak fel. A jóízű falatozás után Belicza András és zenekara rázendített, és hajnalig tartó muzsikálással szórakoztatta a vendégeket, amit csak a Szőke János és partnerének táncbemutatója szakított meg. Éjfélkor pezsgővel és virslivel köszöntötték a bál résztvevői az újévet.