1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Hatvan éve egyedül él Ilonka néni

A mai napon, január 9-én ünnepelte 95. születésnapját a lakiteleki Ignácz Ilona. Ebből az alkalomból köszöntötte őt Zobokiné Kiss Anita polgármester.

 
 

Ilonka néni örömmel fogadta Zobokiné Kiss Anitát. Tudta, hogy miért látogatta meg a polgármester, aki virágcsokrot adott át. Sajnos az Orbán Viktor által aláírt emléklap még nem érkezett meg, azt majd később fogja megkapni az ünnepelt. Ilonka néni elmondta, hogy hatvan évvel ezelőtt veszítette el a férjét, azóta egyedül él. Gyermekei nincsenek, de két keresztlánya gyakran látogatja. Az ősszel még saját maga főzött, azóta úgy hozzák neki az ebédet. A sparheltba maga gyújt be, és korábban a fát is maga aprította fel. Elmondta azt is, hogy két tyúkja van, ami közül most csak az egyik tojik, a másik nem. A kertjében tavaly még maga vetette a kukoricát, hogy legyen mit enni a tyúkoknak. Sajnos most már nehezen jár, így ilyen munkára nem vállalkozik. A látásával is problémák vannak, ezért inkább rádiót hallgat, mint tévét néz. Szellemileg viszont nagyon friss. Elmesélte azt is, hogy hatan voltak testvérek, három fiú, három lány, akik már mind meghaltak, két fiú testvére a háborúban. Egész életében sokat dolgozott. Volt szőlőjük, szántóföldjük, amivel mindig volt mit tenni. Kecskeméten is dolgozott, egy gyárban. Arra is emlékezett, hogy 508 forinttal ment nyugdíjba. A mostani járandóságával elégedett, amint az elmondta beosztja, amit kap. Mindössze néhány hónapja jár hozzá szociális gondozó, aki mindenben segít neki. Gyógyszert, csak három fajtát szed, azok közül az egyik vérnyomás csökkentő. Az alvásával nincs baj, bár néha altatót is bevesz, szívesen marad reggel hosszabb ideig is az ágyban. Azért mire megérkezik hozzá Magyar Ilona gondozó, addigra felöltözve várja.