1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

A bajnokság megnyerése a cél

Az új, nem régen átadott műfüves pályán kezdte meg felkészülését a tavaszi szezonra a Duna Aszfalt Tiszakécske VSE megyei I. osztályú labdarúgó csapata.

 

Szerencsés helyzetben vannak a tiszakécskei játékosok. Nem tornateremben, hanem szabadban tudták elkezdeni az alapozást a tavaszi fordulókra. Köszönhető ez annak, hogy elkészült a nagyméretű műfüves pálya, ahol ideális körülmények között tudják az edzéseket megtartani, de edzőmérkőzéseket is tudnak rajta játszani. ¬- Január 11-én kezdtük meg a felkészülést egy öthetes pihenés után – nyilatkozta Nyilas Elek a csapat edzője. Természetesen voltak házi feladatok, már otthon el kellett kezdeni a felkészülés kisebb részét mindenkinek, hogy a játékosok ne teljesen lemerült akkumulátorként érkezzenek az első edzésre. Így a hathetes felkészülés második hetében már edzőmérkőzést is beiktatunk. A bajnokság megkezdéséig hét mérkőzést fogunk játszani. Reméljük, hogy az időjárás nem fogja ezt akadályozni. Elkészült az új műfüves és az élőfüves pályánk, így a lehetőségünk adott ezeken gyakorolni. Bízom abban, hogy nem jön közbe semmi, és meg tudjuk valósítani a betervezett edzéseket és edzőmérkőzéseket. A nyáron gyorsan kellett összekapni a csapatot, most jóval több időnk volt egyeztetésekre, megbeszélésekre. Az őszi fordulókban kiderült az, hogy a csapatnak nem csak mennyiségi, de minőségi változáson kell keresztül menni. Ezzel kapcsolatban megtettük a lépéseket. Jelenleg három új játékos dolgozik együtt a kerettel. Majd meglátjuk, hogy lesz-e mód, lehetőség, illetve szükség újabb játékosok érkezésére – mondta Nyilas Elek.

Új játékosok igazolására február 21-ig van lehetősége az egyesületnek. A céljaik között nagy változások nem szerepelnek. Természetesen szeretnének tabella első helyén végezni, és az elkövetkezendő bajnokságban már az NB III-ban indulni. Ennek magvalósítására érkezett hozzájuk Csurka Ádám, illetve Ábel Zsolt a Kiskunfélegyházi HTK-tól, illetve Radványi Dávid Mosonmagyaróvárról. Mind a három játékos fiatal és játszottak már magasabb osztályban. Olyan lehetőség előtt állnak, ahol bizonyíthatják, van tehetségük és tudásuk ehhez a játékhoz. Csak rajtuk múlik, hogy mennyire tudnak élni a lehetőséggel. Radványi Dávidra védő poszton lehet számítani, Csurka Ádám és Ábel Zsolt bevethető középpályán és csatársorban is. Egyedül a tréner fia, Nyilas Elek távozott magasabb osztályba, akivel azért vannak jövőbeli céljai a klubnak.