1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Bekötötték a vőfély fejét

Ötödik alkalommal rendeztek vőfély és zenekar találkozót a településen. Tóth István helyi vőfély öt évvel korábban ismerte meg a párját, az első találkozót közösen szervezték. Az elmúlt héten összeházasodtak.

 

Folyamatosan gyülekeztek az általános iskola tornatermébe a vőfély találkozóra az érdeklődők. Akik szeretik a lakodalmas zenét és a rigmusokat, azok mind jegyet váltottak. Persze nem csak a községből, a környező településekről, sőt más megyékből is érkeztek érdeklődők. Tóth István öt évvel ezelőtt szervezte az első vőfély és zenekar találkozót Tiszaalpáron. Nem sokkal előtte ismerte meg a párját. Azóta minden évben közösen vágnak bele a szervezésbe. Az elmúlt héten azonban Tóth István is megházasodott. Feleségül kérte szíve választottját, aki igent mondott. Ebben az évben a határon túlról, Vajdaságból is érkeztek vőfélyek, ráadásul nem csak férfiak, hanem nők is. – Az elmúlt évben vajdasági barátaik is meghívtak bennünket, amit mi viszonoztunk – meséli Tóth István. Most tizenhét vőfélyből három volt hölgy, a többi férfi. Akadt közöttük olyan, aki mind az öt évben itt volt, de új arcokat is szeretünk bemutatni minden találkozón. Több vőfély társammal is tartom a kapcsolatot, és ha van szabadidőnk, akkor szoktunk találkozni, beszélgetni. Öt éve vagyunk együtt a párommal, Baranyi Anitával, ezért úgy gondoltam, hogy megkérem a kezét. Az elmúlt héten február 11-én kötöttünk házasságot. Vőfély nem volt, vagyis volt, én a vőlegény, de nem akartunk lakodalmat csapni. Ez a mostani találkozó helyettesíti a lakodalmunkat. A vőfély kollégáim között ugyanis elterjedt, hogy össze akarunk házasodni, így készültek erre a napra. Nem csak ajándékokkal, de különböző rigmusokkal és játékkal leptek meg bennünket. Kevés olyan ifjú pár mondhatja el magáról azt, hogy három zenekar játszik a lakodalmában. Bár ez a mostani találkozó nem igazi lakodalom, de mi úgy vesszük. A kiskunhalasi Hangulat, a csongrádi Spontán band, valamint a Zákányszékről a Harmónia zenekar húzta a talp alávalót.

Januskó Csanád, még mindössze tizenöt éves Bácskatopojáról érkezett a találkozóra. – Öt éves koromban egy torta beköszöntővel kezdtem ezt a szakmát. Apukám, aki szintén vőfély, egy csokival csalt el a lakodalomba. Nagyon megtetszett, így itt maradtam. Érdekesek a versek, sok bennük a rím, így gyorsan meg lehet tanulni. Ha szükséges, akkor persze improvizálunk is. A mi környékünkön nincs olyan lakodalom, ahol nem kérik a vőfélyt. A mostani találkozón is sokat tanultam az idősebb vőfélyektől. Csanád elmesélte, hogy tíz éves volt, amikor egy lakodalomba, már délelőtt tíz órára hívták őket édesapjával, a lányos házhoz. Ebéd azonban nem volt, csak vacsora. Este nyolc órakor már nagyon éhes volt. Nem mondta el a beköszöntőjét, csak azt, hogy hozzák már a vacsorát, mert kilyukad a gyomra az éhségtől.

A kecskeméti Csíkosné Répás Karolina az elmúlt év novemberében adott életet harmadik fiú gyermekének. A terhesség ideje alatt is folyamatosan járt lakodalmakba, egészen szeptemberig. – Mindenkinek meglepetés volt, amikor elmentem vőfélynek, mert előtte a terhességemet nem beszéltük meg, de mindenki jól fogadta. Mivel a lakodalmakban szinte mindig volt kismama, ők különösen örültek annak, hogy én is áldott állapotban voltam. A munkámat ugyan úgy elvégeztem. A terhesség ideje alatt több mint tíz lakodalomban láttam el a vőfélyi teendőket. Karolina férje a kecskeméti Hangulat zenekar billentyűse, de fúvós hangszereken is játszik, sőt dobolni is tud. 1989 óta van együtt a zenekar, és csak kevés változás történt a tagok között. A vőfélynő két nagyobbik fia zongorázik. Abban reménykedik, hogy ők is átveszik majd a lakodalmas zenét, és idővel együtt tudja majd a család a násznépet szórakoztatni.