1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Sikeres télbúcsúztató, tavaszköszöntő rendezvény

Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az önkormányzat a télbúcsúztató, tavaszköszöntő ünnepséget a művelődési házban, az előtte lévő parkban, valamint az ott felállított fesztiválsátorban.

 

Délelőtt a gyerekek játszották a főszerepet, akikkel négy bohóc is foglalkozott, hogy minél több játékot megismerjenek. Egy-két ügyességi játékba a felnőttek is bekapcsolódtak. Közben Tornyi Gyula és munkatársai készítették a babgulyást, két változatban, hagyományosan és káposztásan. Mind a két fajta étel nagyon ízletes volt. A Laki-Konyha Kft. konyháján fánkot sütöttek. Verzár Csabáné a helyszínen is készített finom fánkot. Mind a két sütemény nagyon finom volt, és el is fogyott valamennyi. Hozzá forralt bort és teát lehetett fogyasztani. Természetesen semmiért sem kellett fizetni. Ebéd után a bohócok is színpadra léptek, a gyerekek nagy örömére, és hívták őket a játékukba. A művelődési ház aulájában az óvodások alkotásait lehetett megtekinteni. Nagy sikere volt a gyerekek körében az arcfestésnek. A Zafira Dance Team, valamint az Aero Fit Dance táncos produkcióval szórakoztatta a közönséget.

Nem sokkal öt óra után a télbanyát is elégették. Ezt követően a sátorban lévő színpadon Zobokiné Kiss Anita polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy első alkalommal rendezett az önkormányzat télbúcsúztató, tavaszköszöntő rendezvényt, amiből hagyományt szeretnének teremteni. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a rendezvény megvalósulhatott. Hozzátette, hogy az elkövetkezendő időben is lesznek további olyan programok, amelyek a településen élők szórakozást fogják szolgálni.

Mire az est és a nap főműsorára sor került, addigra megtelt a fesztiválsátor, sőt sokan nem is fértek be. Fenyő Miklósra ugyanis mindenki kíváncsi volt. A népszerű sztár és táncosai közel egy órás műsorral szórakoztatták a közönséget. A koncert után Fenyő Miklós autógrammokat adott, de dedikálta is régi lemezeit.