1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Bemutatták tehetségüket az óvodások

Több mint tíz éve működik tehetséggondozó műhely a lakiteleki óvodában. A nagycsoportos gyerekek azóta minden évben megmutatják társaiknak, hogy milyen ügyesek, tehetségesek.

 

A Lakiteleki Szivárvány Óvodában az elmúlt években már működött néhány tehetséggondozó műhely. Ettől a nevelési évtől kezdve azonban a teljes gyermeki tevékenység szerepel a programjukban, amit munkaközösség keretében koordinálnak. A gyerekek előzetes szűrő alapján kerülnek be a tehetséggondozó műhelyekbe, amiért egy-egy óvónő felel. Szinte minden nagycsoportos szerepel valamilyen műhelyben. A kiemelkedő matematikai képességű gyerekek az Okoska Matek csoportba tartoznak. Ők külön mutatták be tudásukat, egy korábbi napon az óvónők és a szülők előtt. A Törpingálók egész éves munkájukból kiállítás nyílt az intézmény előcsarnokában. Rajzokat, festményeket, barkácsolásokat, papírhajtogatásokat láthattak és láthatnak a szülők, nagyszülők. Az Oviszínpad keretében a többi tehetséggondozó műhely mutatkozott be, de egyéni fellépők is voltak. A csoportokban hetente foglalkoznak a gyerekekkel az óvónők, és ez meg is látszott a mostani teljesítményükön is.

Először a Perdülj, fordulj csoport mutatta be tánctudását Romhányi Olga vezetésével. A Szivárvány Óvoda tagintézménye a nyárlőrinci és a tiszaugi óvoda is. Az odajáró gyerekek is bemutatkoztak. A tiszaugi Jurás Péter és a nyárlőrinci Zöldi Kovács Máté, egy-egy mesét mondott el társaiknak. A lakiteleki Felföldi Ákos a János vitézből mondott részletet, a szintén lakiteleki Riczu Regő pedig a fociról szavalt. Mind a négy óvodáson látszott, hogy milyen sokat foglalkoztak azzal, amit előadtak. Hatalmas tapsot kaptak a gyerekektől. A Törperősök tornagyakorlatokat mutattak be Aszódni Magyar Beáta vezetésével. A Szivárvány Színpadosokat az anyanyelvi játékokra Lajmer Ágnes készítette fel. A Csilingelő Csengettyű műhely tagjai énekeket tanultak, hangszerekkel ismerkedtek Erdősné Ladányi Boglárka irányítása mellett. A bemutatkozás után természetesen minden fellépő, és csoporttag kapott apró ajándékot.

A gyerekekre meglepetés is várt. Hagyomány ugyanis a Szivárvány óvodában, hogy az óvó nénik is fellépnek. Ezúttal a Tappancs barátot keres című mesét mutatták be. A gyerekektől ők is nagy tapsot kaptak.