1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Hat év után újra az udvaron

Új, kerekeken gurulóágyat kapott Pataki Szilveszter. A tizenhat éves lakiteleki fiatalember betegsége miatt nem tud önállóan mozogni, hat éve a szabadban sem volt kint. Az új ágy segítségével édesanyja ki tudja tolni az udvarra

 

Pataki Szilveszter 2000-ben született huszonnyolc hétre. Mivel megrepedt a burok a szülést el kellett indítani. Ez reggel történt, de a császármetszést csak este végezték el édesanyján, addig ugyanis érlelték a tüdejét. Amikor az orvosok kivették, nem mutatott életjelt a kisfiú, ezért újraélesztették. – Sok minden közrejátszott abban, hogy Szilveszter részleges agyi bénulást kapott – meséli édesanyja Gabriela. Éppen ezért mozogni nem tud, még annyit sem, mint egy újszülött. Ugyan abban a pozícióban fekszik évek óta. Emiatt a könyökét állandóan kenegetem, különböző kenőcsökkel. Fordítani nem lehet, mert a csípője kiugrott. Kiskunhalasra járt rehabilitációra, ott ugrasztották ki, pedig azt mondták, hogy megtanítják majd legalább mankóval járni. Egy ortopéd orvos megvizsgálta és azt mondta, hogy vigyázni kell a terheléssel, mert ha kiugrik mind a két csípője, akkor még ülni sem tud. Mivel mindig más foglalkozott vele, nem vették figyelembe az orvos javaslatát, így mind a két csípője kiugrott. Az egyik csípőjét már megműtötték, de a másikat majd csak akkor lehet, amikor megáll a növekedésben. Egy másik kórházban vállalták volna így is a műtétet, de a combcsontból ki kellett volna vágni, két hónapig lett volna gipszben, de ezt nem mertem felvállalni. Egyedül gondozom, mert az édesapja az elmúlt év májusában meghalt. Van egy lányom is, aki tizenhárom éves, most végzi az általános iskola nyolcadik osztályát. Szerencsére kitűnő tanuló Noémi, és felvételt nyert a kecskeméti Katona József Gimnáziumba biológia-kémia szakra.

A kis tanya Lakitelek külterületén, másfél kilométerre fekszik a 44-es főúttól, a település központjától pedig több mint öt kilométerre. Addig, míg élt László, az édesapa, saját maga szépítgette, javítgatta a házat, amit mikor megvettek lakhatatlan volt. Halála után a korábbi tanyagondnok Vári Rita, valamint a jelenlegi Máté Ferenc segített a ház csinosításában. Szakembereket szereztek, hogy Szilveszter szobáját rendbe tegyék. Mivel ülni nem tud, nem vették fel semmilyen iskolába. Az édesanyja azonban megtanította olvasni. Újságot, könyvet azonban nem tud tartani a kezében, a televíziót szokta nézni. Az elmúlt év őszén Máté Ferenc ötlete volt az, hogy gurulóágyat kellene készíteni Szilveszter számára, hogy az édesanyja könnyebben tudja mozgatni. A fiatalembernek ugyanis nem csak magassága, de súlyra is megnőtt, így Gabriella nehezen tudta fürdetni. Megkereste Varga György vállalkozót, aki egyből igent mondott.

Szeretek segíteni az embereken, néha még úgy is, hogy az illető nem is tudja, hogy ki nyújtott neki segítséget – meséli Varga György. Az ágy elkészítése nem tartott túl sokáig, de a munkám egészen más jellegű, így nem tudtam folyamatosan foglalkozni vele. Az ágyat Máté Ferenc tanyagondnokkal együtt terveztük meg, hasonló, mint a kórházi ágyak, csak Szilveszter méretére van szabva. Lehet állítani a fejrészét több fokozatba, rögzíteni, fékezni is, hogy ne guruljon el. Önbeállósak a kerekei, hogy minden irányba lehessen tolni. A fa betét keményfából készült, hogy le lehessen mosni is szükség esetén. Az egyik oldalán a védő korlátot le lehet venni, hogy Gabriella az ágyból át tudja tenni Szilvesztert.

Az ágy átadásánál ott volt a gyártón és a tanyagondnokon kívül Csujokné Dudás Ildikó a Gondozási Központ vezetője is. Varga György még egy ajándék kosarat is átadott Gabriellának, amiben sok csokoládé, keksz volt, mert Szilveszter nagyon szereti az édességet. Természetesen az ágyat azonnal kipróbálták és Szilvesztert kitolták az udvarra. Nagy volt az öröme a fiatalembernek, hiszen hat év után először volt friss, szabad levegőn.