1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Csintekerintő gyermektánc találkozó

Harmadik alkalommal rendezte meg a lakiteleki Szivárvány Óvoda a Csintekerintő elnevezésű népi játék, és gyermektánc találkozóját, a művelődési ház nagytermében.

 

A megjelenteket Sütő Lászlóné óvodavezető köszöntötte, aki elmondta, hogy három évvel ezelőtt gondolták azt, hogy találkozzanak azok a kolléganők, akik gyermektánc oktatással foglalkoznak. Találkozzanak a gyerekek, találkozzanak a szülők. Az óvodában korábban Tábori Margit kezdte el a néptánc oktatást, utódja Romhányi Olga lett, aki sokat tette azért, hogy a rendezvény létrejött.

A program keretében először a Lakiteleki Szivárvány Óvoda Aprók Tánca csoport lépett a színpadra, Romhányi Olga vezetésével. Őket követték a Kunszentmártoni Szent Anna Katolikus Óvoda Pántlika csoportja. A Tiszaalpári Tündérrózsa Óvodát a Tengelice csoport képviselte. A nyárlőrinci tagóvodából a Toporgók érkeztek. A kunszentmártoni óvoda másik csoportja, a Táncos lábak nevet kapta. Az óvodások bemutatkozását a Szivárvány Óvoda Perdülj-fordulj csoportja zárta.

A program keretében bemutatkozott a Lakiteleki Ifjúsági csoport is, majd táncház következett, amelyben a gyerekeken kívül felnőttek is részt vehettek.