1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Szülői köszönetnyilvánítás

2016. május 3-án a csongrádi Kozmutza Flóra Általános Iskola tanulói (sajátos nevelési igényű gyerekek, értelmi fogyatékos, látássérült, autista) felejthetetlen kiránduláson vettek részt a Tőserdőben.

 

Az egész napos kirándulás adományokból, önkéntes felajánlásokból valósult meg. Az utazás és a vendéglátás egyaránt. Szép napsütéses időben érkeztünk meg Lakitelek - Tőserdőre, ahol a tanösvényen kellemes sétával kezdtünk. A holtág partján lévő szép parkosított területen sportoltunk, tollasoztunk, fociztunk, röplabdáztunk, játékos vetélkedőn vettünk részt. Az óvodás és alsó tagozatos gyerekek élvezték a játszótér nyújtotta lehetőségeket, mászókáztak, homokoztak, csúszdáztak. Nagy élményt nyújtott a kilátó, ahonnan megtekinthettük a tájat és a szökőkutat. Délben, a korábbi aktív mozgás után, a Tőserdőért Alapítvány, Galgóczy Zsolt és Orbán Gyöngyi jóvoltából ízletes ebédet kaptunk a Döme Büfében. Délután folytatódott a mozgásos program, a nagyobb gyerekek bejárták a környéket. Sokat tanultunk a környezetről, növényekről, vízi élőlényekről és a természetről

Köszönjük a tartalmas és szép napot! Pénzes Xénia szülő

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnénk megköszönni a Tőserdőért Alapítványnak és a Döme Büfé tulajdonosának, hogy a kirándulásunk alkalmából vendégül láttak, valamint köszönjük az utazáshoz nyújtott támogatását Kupeczki László vállalkozónak! A Kozmutza Flóra Általános Iskola és szakiskola Csongrádi Tagintézményének tanulói és nevelői.