1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Szenzációs győzelmet arattak a függetlenek

Időközi választást tartottak május 8-án Lakiteleken. A korábban Fidesz Nemzeti Fórum többséggel bíró testület, Madari Andor alpolgármester javaslatára feloszlatta magát, ezért volt szükség az időközi választásra.

 

Az elmúlt másfél év alatt komoly viták folytak a többségben lévő Fidesz Nemzeti Fórum képviseli és a függetlenek között. Ez odáig vezetett, hogy feloszlatta magát a testület. A polgármester mellett álló két képviselő, kisebbsége révén is szerette volna elérni azt, hogy maradjon a 2014-ben törvényesen megválasztott testület. Erre azonban a négy főből álló ellenzék nem volt hajlandó. Minden bizonnyal azt remélték, hogy az új választás után nem csak többségben lesznek, de a polgármesteri széket is ők kapják majd meg. Nem így történt.

Az időközi választáson öt polgármester és tizennyolc képviselő jelölt indult, hogy megmérettesse magát. A Fidesz Nemzeti Fórum jelöltjei úgy kampányoltak, hogy megkeresték otthonukban a választókat. Két helyen is felállítottak fényújságokat, és teleszórták plakáttal az utcákat. Az interneten is csak az ő jelöltjeiket lehetett látni, sőt egy furgont is bevettek, aminek az oldalán magukat reklámozták.

Ezzel szemben az Élhetőbb Lakitelekért szlogent zászlajukra tűző függetlenek, sokkal szolidabb kampányt folytattak. Minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy nagy fölénnyel nyerték meg a választást. Ez pedig azt jelenti, hogy nem csak a polgármesteri szék maradt és lett az övék, hanem minden képviselői mandátumot is megszereztek. Az új testületet csak Zobokiné Kiss Anita független polgármester és a vele együtt induló képviselők alkotják. Ilyen fantasztikus eredményre senki sem számított. Lakitelek lakossága megmutatta, hogy nem párt szimpátia alapján szavaz. Olyan köztiszteletben álló polgárokra adták voksukat, akiktől azt várják, hogy a településük tovább fog fejlődni. A 3773 szavazó közül 2320-an adták le voksukat, és az alábbi eredmény született.

Polgármester jelöltek: Zobokiné Kiss Anita (független) 1377, Madari Andor (Fidesz Nemzeti Fórum) 827, Zoltán Péter (Jobbik) 52, Bencsik Mihály (Munkáspárt) 7, Kalócz Gábor (Független) 6 szavazat.

Képviselő-jelöltek: Szentirmay Tamás (független) 1280, Dakóné Harkai Csilla (független) 1267, Csikós Mihály (független) 1243, Bende László (független) 1203, Mihalik Tibor (független) 1182, Dékány Zoltánné (független) 1149, Dombi Sándor (Fidesz Nemzeti Fórum) 809, Molnárné Lezsák Anna (Fidesz Nemzeti Fórum) 801, Olajos István (Fidesz Nemzeti Fórum) 798, Belicza András (Fidesz Nemzeti Fórum) 723, Tábori Kálmán Józsefné (Fidesz Nemzeti Fórum) 659, Tóth Sándor Zoltán (Fidesz Nemzeti Fórum) 648, Szuetta Béla (független) 357, Kalócz Gábor (független) 252, Zoltán Péter (Jobbik ) 235, Fekete József (Jobbik) 218, Bencsik Mihály (Munkáspárt) 55, Borbásné Keresztes Márta (Munkáspárt) 47.

Az új testület összetétele: Zobokiné Kiss Anita polgármester, Szentirmay Tamás, Dakóné Harkai Csilla, Csikós Mihály, Bende László, Mihalik Tibor, Dékány Zoltánné képviselők.